A kommunizmus áldozatainak emléknapja Marcaliban

2018. február 25-én, Marcaliban, a Hősök terén 10 órakor – a hideg időjárásra való tekintettel – csak egy rövid program keretében emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja, valamint a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében főhajtással és gyertyagyújtással tisztelegtek a mártírok emléke előtt. A megjelenteket Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke köszöntötte. Majd a Himnusz eléneklése után Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke tartott ünnepi beszédet. A szónok mondandójában kihangsúlyozta a kommunista diktatúra szörnyűségeit és felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy sohasem szabad elfelejteni ezeket a szomorú eseményeket, melyek annyi áldozatot követeltek a világtól és Magyarországtól is. A megemlékezésen Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános és Móring József Attila országgyűlési képviselő is részt vett. A szervező civil szervezetek tagjai és a jelenlévők végül, az 1956-os emlékműnél, mécsesek meggyújtásával rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.

(Írta és fotók: Kiss Kálmán)