HírekKiemelt hírek

Mi lesz a Marcali külső laktanya jövője?

A Marcali Petőfi Sándor, közismertebb nevén külső laktanyát 1950-ben kezdték el építeni és egy évre rá költöztek be az első alakulatok. 1980-ban a 38 hektáros területen 1500 fő sor állományú katona teljesített szolgálatot. Az utolsó katonai szervezet 2001. március 31-én költözött ki a laktanyából. Az azóta eltelt 17 év alatt sajnos a város egyik szégyenfoltjává vált. Többféle hasznosítási ötlet is megfogalmazódott például Ipari park, de különböző okok miatt nem történt semmi, az épületek egyre pusztulnak.

A minap a városba látogató Karácsony Gergely az MSZP- Párbeszéd miniszterelnök jelöltje szerint az üresen álló laktanyákba migránsokat lehetne elhelyezni. Ezzel mi nem értünk egyet. Amennyiben a szocialisták elképzelése valósulna meg az rendkívüli veszélyt jelente, nem csak a város, hanem a környék lakosságára is, és nem utolsó sorban iszonyú mennyiségű pénzbe kerülne.

A polgári kormány célja a magyar honvédség személyi és tárgyi feltételeinek, erőinek bővítése. Ez egyébként összhangban áll a NATO elvárásaival is. Hónapokkal ezelőtt fogalmazódott meg az az elképzelés, mely szerint Marcaliba a régi laktanya területére egy olyan honvédségi üzem kerülne, amely 200-220 embernek adnak munkát. Marcali katonaváros. Bízom abban, hogy a mi elképzelésünket az emberek inkább támogatják, mint az illegális migránsok Marcaliba való telepítését. Erről is döntünk április 8-án.

(Sajtóközlemény)