Colonia Claudius Sabariensum Úszóverseny, 2. forduló – Szombathely.

Szombathelyre látogatott ismét az MBÚSZ SE csapata a hétvégén, ahol a Colonia Claudius elnevezésű versenysorozat 2. fordulóját rendezték. A négyfős csapat számára a fő cél, hogy a különböző korosztályos országos bajnokságokon való részvételhez szükséges, még hiányzó szintidőket teljesítsük és a ranglistán minél előrébb helyezkedjünk el.

Az előzetes célkitűzéseket úgy gondolom teljesítettük és az érmek gyűjtése sem marad el. A négy versenyző mindegyike dobogóra állhatott, sőt Szab Georgina egy alkalommal a legfelső fokára. 200 méter mellen úszott egyéni rekordot, úgy, hogy eközben a 100 méteres egyéni rekordját is megdöntötte és egy ezüstjelvényes időeredményt is elkönyvelhetett.

Pajor Eszter hozta a kötelezőt, kétszer állhatott a dobogó 2. fokár és mindkét alkalommal egyéni rekordot úszott. 200 méter háton Aranyjelvényes idővel került a Ranglista 5. helyére, 400 méter gyorson szintén Aranyjelvényes idővel a Ranglista 6. helyére. Eszter 50 méter háton is elindult versenyen kívül, itt is új egyéni rekorddal került a Ranglista 6. helyére.

Detrich Luca szintén kitett magáért, hiszen 200 méter mellen 7 másodpercet faragott le január közepén teljesített egyéni rekordjából, amely a versenyen bronzérmet jelentett. Mindez nem mellesleg Aranyjelvényes időeredményt és Ranglista 9. helyet is ér. 200 méter vegyesen is hasonlóan sokat javítva egyéni csúcsán ezüstjelvényes idővel, Ranglista 11. hellyel az 5. helyen zárt.

Barna Balázs a legtöbbet javított versenyző volt, hiszen 17 másodpercet faragott le januárban felállított egyéni rekordjából és a Delfin Országos Bajnokságra szintidőt úszva végezett a 2. helyen.

A csapat a héten, Balatonszemesen, az OTP üdülőben vesz részt egy hetes edzőtáborban.

Eredmények:
Barna Balázs (2008): 400 m gyors 2. hely
Detrich Luca (2008): 50 m mell 2. hely; 200 m mell 3. hely; 200 m vegyes 5. hely
Pajor Eszter (2006): 200 m hát 2. hely; 400 m gyors 2. hely
Szabó Georgina (2006): 200 m mell 1. hely; 200 m gyors 4. hely

Edző: Lábodi Laura
Köszönjük Marcali Városának és a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak a versenyekre való felkészülésben nyújtott támogatásokat.

Köszönjük Lábodi Laurának a beszámolót és a fotókat.