Példaértékű életutak, jókedvű véndiákok.

Marcali első gimnáziumi osztályának növendékei találkoztak Balatonmáriafürdőn.

60 éves osztálytalálkozójukat tartották a Marcali Állami Általános Gimnázium 1958-ban végzett diákjai.  Az akkor végzett 40 tanuló közül  19-en vettek részt ezen a felemelő rendezvényen.

Dr. Erdősi Ferenc tanár úr (1956-tól 1959-ig volt a gimnázium népszerű tanára) megtisztelte jelenlétével a volt tanítványait.

Szomorúan vették  számba és emlékeztek meg azokról, akik már nem vehettek részt a találkozón, egy szál rózsával tisztelegtek emlékük előtt.

Néhányan egészségügyi okok, vagy fontos családi program miatt maradtak távol. Dr. Borsos Sándor az osztálytalálkozók hagyományit követve virággal köszöntötte volt osztálytársnőit.

A közös ebédet kellemes beszélgetés követte. Az osztálytalálkozóról készült képes össze foglalónkat Hír7 című magazinunkban láthatják.