EgyébHírekKommentár nélkülKultúraSzines

Az I. világháború emlékezete – Honismereti Konferencia Mesztegnyőn.

2018. 05. 30-án, szerdán 10 órától a mesztegnyői faluházban került megrendezésre a „Az I. világháború emlékezete” című konferencia és közgyűlés, melyet a Somogy Megyei Honismereti Egyesület szervezett.
A rendezvény nyitányaként Gálné Jáger Márta, a megyei honismereti egyesület elnöke, Nagy László, Mesztegnyő község polgármestere, valamint Kövesdiné Panyi Antónia, a Faluház vezetője köszöntötte a megjelenteket. Majd Polgár Tamás, a MNL Somogy Megyei Levéltár igazgatója vette át a szót és vezette le a konferenciát.
A programban elsőként a Somogy Megyei Levéltár képviseletében Nübl János levéltáros tartott előadást „A somogyi hátország az első világháború idején” címmel. Ezt követően „Varga József mesztegnyői főhadnagy első világháborús naplója” című könyv érdekességeiből Kiss Kálmán marcali történész adott ízelítőt. Őt Huszár Mihály a Marcali Múzeum történésze követte, aki a „Marcali katonák az első világháború frontjain” címmel beszélt a település neves személyeinek áldozatvállalásáról a Nagy Háborúban. Majd Kiss Norbert Péter a Somogy Megyei Levéltár igazgatóhelyettese következett a „Somogyi kastélysorsok a háború végén” című vetített képes előadásával. Végül dr. Király Lajos nyelvész, főiskolai tanár zárta a sort, aki „Kétszáz somogyi katonadal az első világháború idejéből” címmel adott válogatást és magyarázatot a korszakból fennmaradt katonanótákból.
Az ebédszünet után megkoszorúzták Kövesdi Tiborné Gizi néni (1934-2005) emléktábláját és elénekelték kedvenc nótáját, majd a Somogy Megyei Honismereti Egyesület 2017. évi tevékenységéről, gazdálkodásáról és 2018. évi feladatairól számolt be Gálné Jáger Márta elnök asszony. Ezután Kövesdiné Panyi Antónia, a Faluház vezetője mutatta be a jelenlévőknek a rendkívül gazdag mesztegnyői helytörténeti gyűjteményt, illetőleg Panyi Antalné pedig a plébániatemplomot.
A honismereti konferencia résztvevői a helyi gasztronómiai ízekkel is megismerkedhettek, hiszen az ebéd mellett megkóstolhatták a híres réteseket és a kemencében sült házi langallót is.

Írta: Kiss Kálmán
Fotók: Fekete Géza, Kiss Kálmán