DDR Pályaíjász OB Kvalifikáció

Egyesületünk szervezte meg 2018. július 1-jén, vasárnap a Dél-Dunántúli Régió Pályaíjász OB Kvalifikációs versenyét a Kozma Andor utcai sporttelepen. A versenyen 43 íjász állt a lővonalba.

A versenyen Mozsárné Kutor Veronika, a Sport bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a bemelegítő sorozatokkal vette kezdetét a torna.

Egy kvalifikációs versenyen való részvétel, és a kvalifikációs szint meglövése feltétele az országos bajnokságon való részvételnek. A versenyen kadet korosztálytól felfelé indulhattak a versenyzők, a gyerekek és serdülők az U14-es bajnokság egyik fordulóján kvalifikálhatnak az országos bajnokságra.

Idén először döntő fordulók lebonyolítását is magunkra vállaltuk, így a legalább négy fős kategóriák a rangsoroló forduló után párharcokban is összemérhették tudásukat. Ez azért fontos, mert az OB-n szintén ilyen döntőzések alkalmával dől majd el az érmek sorsa, így versenyhelyzetben van lehetőség ennek gyakorlására is. Bár egyre több íjász van, aki számára ez nem ismeretlen szituáció, azért nem árt, ha éles körülmények között döntőzhetnek az íjászok.

Három kategóriában tartottunk negyed-, elő-, valamint arany és bronz döntőket, melynek első ízben történő lebonyolításában nagy segítségünkre voltak a bírók is, Regőcziné Goda Krisztina és Fehér János személyében.

A napi éremtáblázat első helyén a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület versenyzői végeztek, eredményeink a következők:

Vadászreflex master férfi kategóriában

Kulcsár Ernő 1. helyezést,

Géczi Zoltán 2. helyezést,

Vadászreflex felnőtt nő kategóriában

Bognár Róbertné 1. helyezést,

Erdei Renáta 4. helyezést ért el.

A képeket Zsók Klaudia készítette.

Köszönjük a támogatást Marcali Város Önkormányzatának, a nyomdai munkákat Havanecz Józsefnek.

A beszámolót köszönjük Gájer Szilárdnak.