HírekKultúra

József Attila-est a Kulturális Korzóban

2018. augusztus 16-án, 17 órától a Kulturális Korzó mozi termében, a Latinovits-díjas marcali versmondó, dr. Kurucz Ádám Konrád: „Nem tudok mást, mint szeretni” című irodalmi előadását tekinthette meg a nagy számban megjelent közönség.

A verses-zenés válogatás ezúttal József Attila költészetét és életútját elevenítette fel szépen felépített és összeállított formában. A rendkívüli élményt nyújtó darabot egymásután kétszer is elő kellett adnia a fiatal versmondónak, mert a terem kicsinek bizonyult a nagyszámú érdeklődőnek, akik között szép számban vidékiek is jelen voltak.

Írta és fotók: Kiss Kálmán