HírekSport

Megkezdődtek a küzdelmek a Somogy megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban

Megkezdődtek a küzdelmek a Somogy megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban. Ez az idény sem indult zökkenőmentesen a Marcali számára. Még el sem kezdődött az évad, amikor lemondott elnöki posztjáról Csehkis Gábor, új edzőt ugyan sikerült találni, de a csapatot egyenlőre az ifjúsági együttesből sikerült megtoldani, az elkövetkező időszakban nyílik lehetőség a további erősítésre.

Az eddig lejátszott mérkőzések során vegyes képet nyújt mind az ifi, mind pedig a felnőtt csapat.

A Tab és a Marcali, az elmúlt idényben az utolsó fordulóban harcolta ki a bent maradást. nos a az elmúlt hétvégi rangadón a vendégek egy összeszokottabb játékot mutatva vitték el Marcaliból a három bajnoki pontot.

A felnőtt mérkőzés szünetében köszöntek el azon játékosoktól, akik a tavalyi  bajnokság végével szögre akasztották a futball cipőt. Hajdu Richárd, Kőrösi András, Maros Bálint, Tóth Norbert, és Zsiga Szabolcs éveken keresztül a marcali mezében játszottak. A Tab elleni mérkőzés végeredménye 1:2, az ifi 2:6 arányú vereséget szenvedett.

Az egyesület elnöke lemondásának fő okának azt tartja, hogy a sikeres utánpótlásképzés mellett a játékosok elvárt fizetésének előteremtését nem tudja biztosítani, emellett egy főállású ügyintézőt is alkalmaznia kell az egyesületnek, hiszen az adminisztrációs terhek is megnőttek, idő hiányában ezt a feladatot kell ellátnia az új sportvezetőnek. Remélhetően a bajnokság derekára a csapat is összekovácsolódik majd.