Horogra akadtak

A marcali rendőrök négy személy ellen indítottak szabálysértési eljárást, akik tiltott helyen és engedély nélkül horgásztak – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A körzeti megbízottak 2018. szeptember 9-én 13 óra körül egy marcali tónál négy horgászt igazoltattak. Megállapították, hogy a 47 éves segesdi lakos, valamint a 21 éves, a 30 éves és a 49 éves marcali lakosok  tiltott helyen és engedély nélkül horgásztak, ezért elfogták és előállították őket a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol tulajdon elleni szabálysértés miatt eljárást indítottak ellenük. A rendőrök az eszközöket, valamint a kifogott 15 darab, közel 30 kilogramm halat lefoglalták.