A Piroska járt Marcaliban!

A Bzmot 251-es pályaszámú mindenki által “Piroska” zakatolása és kürtje jelezte, hogy ismét jár személyvonat Marcaliban. Még ha csak egy napra is retro hangulat járta be az egykor szebb napokat megélt Marcali vasútállomást. A Somogyszob-Balatonszentgyörgy között oda vissza menetrend szerint járó motorvonaton nem volt üres szék, aki vonatozni akart már jó előre megválthatta a jegyét. Marcaliban a Marcato ütőegyüttes dobszólamai várták a turistákat, ezt követően Dr. Sütő László polgármester idézte fel a 125 éves vasútvonal történetét. Miközben szelfiztek a vonatnál a családok, frissítővel kínálták a helyi szervezők az utasokat. A forgalmista bemondta a régen nem hallott indulási tájékoztatót, ezt követően György-Dávid Valentin útjára indította a nosztalgia járatot. A főszervező elmondta, hogy jövőre ismét zakatol majd a Piroska.