Istentisztelettel kezdődött az ökumenikus imahét

2019. január 20-án, vasárnap a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban 9 órakor ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét Marcaliban, melyet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrált, Fazekas Krisztián református lelkipásztor, pedig igét hirdetett a katolikus és református híveknek.

A szentmisén közreműködött a Ságvári Róbert vezette Fény Gyermekei Katolikus Zenekar, továbbá Balogh Bálint orgonán, Jáki Zoltán pedig hegedűn.

Az ökumenikus programsorozat szerdán, 17.30 órakor az X-házban (Dózsa u. 3.) közös Bibliaolvasással folytatódik, majd jövő vasárnap 17 órakor pedig a református-evangélikus templomban istentisztelettel fejeződik be, ahol majd Iván atya fog igét hirdetni a gyülekezetnek.

Az idei évben, országszerte január 20-27. között tartják meg az ökumenikus imahetet a keresztények egységéért. Ennek anyagát ezúttal az indonéz testvérek állították össze és: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18-20) című bibliai mondatot választották jelmondatul.

A szervezők minden jóakaratú embert szeretettel hívnak és várnak, akik együtt szeretnének imádkozni a napjainkban igencsak időszerű keresztény/keresztyén megmaradásáért.

Írta és fotók: Kiss Kálmán