HírekSzines

Szalagavató Szőcsényben

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzős évfolyamai 2019. február 8-án élhették át a középiskolai évek egyik legmeghatározóbb ünnepi élményét, a szalagavatást.

Ez a magyar kultúrkörben kialakuló, több százéves múltra visszatekintő szép hagyomány az érettség felé haladó ifjak köszöntése, akik az érettségi vizsgák sikeres teljesítése után hamarosan búcsút mondanak iskolájuknak. A szalag jelenti a halhatatlanságot, a tökéletességet, a győzelmet, a virágzást és a kifejlődést, melyet ma iskolánk hét osztályának nyolcvanhat végzőse élhetett át a megjelent szülők és rokonok társaságában.

„Örömöd legyen ragyogó, mint a reggel, bánatod pedig csupán csak árnyék, mely elhalványul a szeretet napsugarában. Legyen elég boldogság életedben ahhoz, hogy kedves légy; elég küzdelem ahhoz, hogy erős maradj; elég bánat ahhoz, hogy ember maradj, s elég remény ahhoz, hogy boldog légy.”

Ezen gondolatok szólaltak meg a búcsúzó és búcsúztató diákok műsorában. Ezt követően Tóth Krisztina igazgató asszony szavai arra hívták fel a figyelmet, hogy a hagyományaink talán legszentebb és egyben leggazdagabb, legszínesebb része a valétálás, és ami hozzá kötődik. Köszönetet mondott a szülőknek, hogy segítették gyermekeiket az iskolai évek alatt. Minden osztályt személyes üzenettel köszöntött. Jó tanácsként Keresztúry Dezső gondolatait tolmácsolta a végzősöknek:

„Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,
Hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma,
Hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak,
S ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.”

Az érettséget jelképező szalagtűzés után pillanatképekben elevenedtek meg az elmúlt évek eseményei. A műsort a végzősök keringője zárta. „Ilyenkor minden és mindenki átlényegül. Varázslat történik. A csetlő-botló földi résztvevők, szárnyra kapnak.” Most is ez történt, minden diáknak, szülőnek szép emlék lesz, hogy részese lehetett. A táncot betanították Kisgyura Brigitta és Puska Anita.

Köszönjük minden szülőnek, hozzátartozónak, meghívott vendégnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték végzős diákjainkat.

Írta: Anticsné Pápai Éva

Fotók: Matakovics István