Honismereti vetélkedő Marcaliban

Április 5-én négy írásbeli forduló után szóbeli döntőn mérték össze tudásukat a vetélkedést vállaló felső tagozatos diákok. Zajcsukné Páhi Katalin főszervező történelemtanár felhívására 7 négyfős csapat került be a – fővédnöki címet vállaló – Marcali Múzeumban megrendezett Dr. Gál József Somogy Megyei Honismereti Versenyre. Böhönyéről, Fonyódról, Siófokról és Szennából érkeztek a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából részt vevő hazai csoportok mellé küzdőtársul a történelemhez vonzódó tanulók és felkészítő tanáraik.

A szorgalmas versenyzők a feladatok során bemutatták iskolájuk történetét, megelevenítették lakóhelyük hagyományait, választ adtak a magyar történelmet idéző kérdésekre, s a jelenkort érintő fesztiválokra és somogyi kulturális kincseinkre vonatkozó rejtvényekben is bizonyítottak.

A négytagú zsűriben Kapitány Orsolya etnográfus-főmuzeológus zsűrielnök mellett Dr. Magyar Kálmán archeológus-történész, Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója és Vidák Tünde etnográfus, a Marcali Múzeum igazgatója értékelte a csapatok felkészültségét.

A szoros versenyben a következő eredmények születtek:

Első helyezett a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola 2. csapata Fonyódról (felkészítő: Schelhammerné Kovács Ildikó), második helyezett a Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata Böhönyéről (felkészítő: Bácsainé Tóth Zsanett), harmadik helyezett holtversenyben a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 1. csapata (felkészítő: Horváth Judit) és a Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata (felkészítő Pálné Cserjés Györgyi) lett.

írta: Samuné Bogyó Hajnalka

fotók: Ilácsa József