HírekKultúra

Költészet Napja az Iparos házban

Április 11-én este különleges élményben volt része annak, aki eljött az Iparos házba a Költészet Napja alkalmából rendezett szavalóversenyre. Ez volt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület által rendezett első szavalóverseny, amit nemcsak marcaliaknak, hanem nevünkhöz híven a környező településeken élőknek is hirdettünk.

Nagyon örültünk, hogy voltak felnőtt és gyermek versenyzők is. Különösen tehetséges emberekkel vagyunk körülvéve, hiszen a nagy költőink szépen elszavalt versei mellett, felnőtt kategóriában ketten saját szerzeményüket adták elő. Nehéz dolga volt a zsűrinek, de hogy őket idézzük: „aki eljött és elszavalta versét az már győztes, mert eljött”.

Rohanó világunkban még fontosabb az, hogy kicsit megálljunk, lecsendesedjünk és a versekre figyeljünk, arra, hogy mit üzen a vers.
Köszönet a zsűrizésért Huszti Gábornak, a Somogy Megyei Közgyűlés Alelnökének, és két kedves tanárnőnek: Lázár Jánosné Kati néninek, és Osváth Anna néninek. Remek munkát végeztek.

A Gyermek kategória legjobbjai:
1. Fehér Barbara, Marcali
2. Móring Botond, Somogyvár
3. Szabó Regina, Marcali

A Felnőtt kategória legjobbjai:
1. Pető Sándorné, Somogysámson
2. Incze László, Somogysámson
3. Hetesi Norbert, Marcali

Gratulálunk mindenkinek!