HírekSzines

A fotózás került a főszerepbe a Marcali Kulturális Korzóban – VIDEÓ

Három program is várta a képek szerelmeseit.

„A hetedik hétvége” című válogatáskiállítást a VII. Marcali fotótábor képeiből, illetve Gyertyánági István: “A Balaton arcai” című kiállítását nyitották meg az érdeklődők előtt.

Hetedik alkalommal rendezett kétnapos fotótábort a Marcali Művelődési Központ. Az alkalom résztvevői idén a helyszínen sorsolt, önkéntes technikai korlátokat vállalva, véletlenszerű témaválasztással tették próbára kreativitásukat.

A Balaton, mint örök kedvenc téma elevenedik meg Gyertyánági István fotóin. A kiállításmegnyitón ismerős helyszínek tűnnek fel.

Második alkalommal került megrendezésre augusztusban a gyermekek számára fotótábor, ahol a cél a vizuális látásmód kiszélesítése.

A 13 résztvevő a Művelődési Központ saját készítésű FotóDobble játékának segítségével memorizálhatta a fotótechnika alapfogalmait, alapszinten megismerkedhetett a képkészítés szabályaival, a fotográfia történetével. A kiállításokat egész szeptemberben a Kulturális Korzóban tekinthetik meg.