Szent II. János Pál pápa szobor állítását kezdeményezik

Nem véletlen az időzítés hiszen Karol Wojtyła születésének 2020. május 18- án a századik évfordulóját ünnepeljük és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak Magyarország lesz a házigazdája.

A bronz alkotás közősségi összefogásból készülne.

A szoborra adakozni lehet, készpénzben a plébánián vagy banki átutalással

10403947-00026735-00000001 számlaszámon.

Számlatulajdonos: Római Katolikus Egyházközség

A Borforraló fesztiválon a KDNP jótékonysági süti vásárt is tart, ahol Molnár Ágnes képviselőasszony és lelkes csapata az ízlelőbimbókra hatva várja az adományokat a  szoborra.

 A KDNP olyan szobor állítását szorgalmazza melyet Lebó Ferenc készítene.

 Lebó Ferenc Szarvason született, 1960 –ban szobrászművész, éremművész.

Középiskolai tanulmányait Szegeden, a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában végezte. 1980 és 1982 között a szegedi Juhász Gyula Főiskolán tanult. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett 1987-ben, ahol Kő Pál és Kovács György tanítványa volt. Szobrokat, érmeket, emlékműveket, domborműveket, plasztikákat, mellszobrokat, emléktáblákat, cégéreket, emlékpénzeket és díjakat készít. Restaurálással is foglalkozik. Több száz érmet készített, mint az Isten tenyerén, a Grál keresői, a Genezis éremsorozat: I-VI és a Tojáséj. A 2004-ben készült Mezopotámiai háborúk éremsorozat érmei a British Museumban láthatóak. A győri bencés templom homlokzati szobrait, a Karmelita templom kőszobrait, a pannonhalmi millenniumi kápolna és a győri Esterházy-palota szobrait is ő restaurálta. Nemzetközi kiállításokon több díjat is nyert. 1990-ben az Amerikai Egyesült Államokban 1. díjat nyert Szent István-emlékpénze, 1994-ben pedig Budapesten a Nemzetközi Éremkiállításon övé lett a legszebb magyar vert érem. Díjakat is készít: 1992-től készíti az Erkel Ferenc-díjat és a Brunszvik Teréz-díjat, 2003-tól a Kisalföld Presztízs-díjat, 2011-től pedig a Rotary kormányzói-díjat. Képzőművészeti pályafutása már 34 éve tart és folyamatosan alkot Győrben, ahol családjával él. A győri Múzeumház alapítója, Győr belvárosában a Bécsi kapu téren van ez az új múzeum ahol Lebó Ferencnek egy új, állandó kamarakiállítása nézhető meg.