HírekSzines

Több mint 10 Ezer Lépés – Lépéselőnyben a rákkal szemben

Február 8-án ismét egy egészségmegőrzéshez kapcsolódó túra valósult meg a városkörnyék kevésbé ismert területeit érintve a Marcali Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda és a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület közös szervezésében.

A cél az volt, hogy a február 4-re datált Rákellenes Világnaphoz kapcsolódóan felhívják a figyelmet a megelőzésre és az egészséges életmódra. A “lila” túra kezdetén Szaka Zsolt ismertette az útvonalat, majd Csóka Erika adott tájékoztatást a prevenciós iroda tevékenységéről és a lehetőségeinkről.

Indulás után sokak számára meglepetést okozott, hogy a “Dózsa-telep” felújítása milyen változásokat eredményezett. A közeli izraelita temetőnél a résztvevők a temető viszontagságos sorsáról kaptak rövid tájékoztatást és kicsit körülnéztek a síremlékek között. A többség most járt itt először. Többek között itt nyugszanak Marczali Henrik szülei is.

A Lehel utcán keresztül hagytuk el a várost. Az épületek után egy kevésbé ismert útvonalon közelítettük meg az egykori gyakorló lőteret. Az erdő szélében van egy olyan tó, amelyet még a térképeken sem jelölnek. Az összegyűlt zavaros víz nem szép látvány, viszont gyönyörű a tó fekvése.

A lőtér objektumairól, szerepéről Kiss Kálmán tartott egy rövid tájékoztatást. A fennsíkon áthaladva a városkörnyék legszebb horhóján (löszmélyút) keresztül jutottunk vissza a lőtér tornyos épületéhez, a zöld turistaúton. Ennek a szakasznak a jelzéseit 2018-ban újították fel az egyesület önkéntesei. A túrázók közül hatan részt vettek az akkori munkálatokban. Örömmel állapítottuk meg, hogy időtálló, jó minőségű munkát végeztünk.

A lőszerraktár északi oldalán, a szőlőhegy kissé elhagyatott, de ennek ellenére szép részén keresztül érkeztünk vissza a” civilizációba”. Ezt abból érzékeltük, hogy folyamatosan nőtt az út menti szemét mennyisége.

A túra során a szerencsésebbek láthattak vadnyulat, őzet, darvakat és hatalmas óriáspöfeteget. Virágzik az ibolya, a tavaszi kankalin és a mogyoró.

A városba visszaérkezve megállapítottuk, hogy az egyéni lépéshossztól függően mindenki túlteljesítette a tervezett 10 ezer lépést. Kicsit több mint 8 kilométert gyalogoltunk a tavaszias, napos időben.

Írta, fényképek: Szaka Zsolt