HírekKözélet

Támogatási pályázatokat írt ki a megyei önkormányzat

Két sikeres saját pályázat folytatásának kiírása érhető el a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján. A Szülőföldem Somogyország program 3,7 millió forintos keretére márciusban jelentkezhetnek, pályázhatnak a somogyi oktatási intézmények. Március 15. és április 30. között pedig a „SomFALU-2020” program 10 milliós keretéből igényelhetnek a somogyi falvak önkormányzatai vissza nem térítendő támogatást.

Pályázhatnak a Somogyiak

A Szülőföldem Somogyország programot 2011-ben azzal a céllal indította a megyei önkormányzat, hogy a kirándulásokon a tanulók színvonalas, komplex programokon keresztül ismerjék meg Somogy megye jelentősebb nevezetességeit, látnivalóit. A pályázat keretében elsősorban a Balaton, a Dráva-mente és a Zselic térségébe kiránduló osztályok juthatnak támogatáshoz. A támogatási igényt Somogy megye településein működő – nem kaposvári székhelyű –általános iskolák és azok fenntartói, illetve egyesületei, alapítványai nyújthatják be. Általános iskolánként maximum két osztály jelentkezhet, a pályázatok beérkezésének végső határidejéig 2020. április 1-ig. A Szülőföldem Somogyország program keretében eddig közel tízezer, egészen pontosan 9864 általános iskolás ismerhette meg jobban megyénket.

A különböző rendezvények támogatására, pályázatok önerejének biztosítására kiírt SomFALU program tavalyi sikerének köszönhetően az előző nyolcmilliós keretet 10 millió forintra emelte a megyei közgyűlés. A pályázatonként maximum 500 ezer forintos támogatás lehetőségei között szerepel az önkormányzat által benyújtott, támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal rendelkező a Vidékfejlesztési Program, a LEADER Program, vagy hazai forrás keretére benyújtott pályázatok megvalósításához szükséges önrész támogatására, amely pályázatok megvalósítása igazolható módon 2020. december 31-ig megtörténik. Pályázni lehet emellett a Somogy megye településein élő lakosság kulturális, gasztronómiai, sport életét előmozdító, közösségépítő, önkormányzat által megszervezésre kerülő rendezvények költségeihez – kivéve a falunapokat – illetve a megye településeinek identitását elősegítő tevékenységek önkormányzat általi megvalósításának támogatására. Egy pályázó egy évben egy pályázatot nyújthat be, és abban legfeljebb egy pályázati cél megvalósításához kaphat támogatást. Egy településről egy pályázó kérelme fogadható el, így, ha a pályázó nem a települési önkormányzat, akkor a települési nemzetiségi önkormányzatnak a pályázathoz mellékelni kell a települési önkormányzat támogató nyilatkozatát. A vissza nem térítendő támogatás maximális összege ötszázezer forint, melyet még az idei évben fel kell használnia a pályázónak. A pályázati kérelmeket egy alkalommal a Somogy Megyei Közgyűlés TOP Projekt Bizottsága bírálja el május 31-ig.

Bővebb információ mindkét pályázatról a Somogy Megyei Önkormányzat honlapján a Pályázataink, felhívások menüpont alatt érhető el.

Szülőföldem Somogyország: http://www.som-onkorm.hu/felhivasok.html

SomFALU-2020: http://www.som-onkorm.hu/palyazatok.html