HírekKiemelt hírekKözélet

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

A Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (8700 Marcali, Széchenyi u. 60.) tanévnyitó rendezvénye 2020. 09. 01-jén (kedd) 8:00 órakor kezdődik – jó idő esetén – az iskola felsős udvarán. A programon az első és második évfolyamos gyerekeket és kizárólag az elsős gyerekek szüleit (tanulónként 2 felnőtt) várjuk. A járványügyi intézkedési terv előírásainak megfelelően a szülőktől kérjük az iskola területén a 1,5 méteres védőtávolság megtartását és a szájmaszk viselését! Az műsor után az elsős tanulókat a kijelölt helyiségekbe vezetik az osztályfőnökök, ahová az egyik szülő elkísérheti a gyermekét, itt az elősök átöltözhetnek és tájékoztatást kapnak az első nap programjáról. Innen az osztálytermekbe mennek a gyerekek, ahová már a felnőttek nem kísérhetik el őket.

Esős nap esetén a rendezvényt a tornateremben tartjuk a második évfolyamos gyerekek részvétele nélkül, ahová a tanulót –kizárólag maszk viselésével – csak az egyik szülő kísérheti el.

A meghívott szülők segítő együttműködését előre is köszönöm!

Az első nap programjáról az iskolánk honlapján és Facebook oldalán, valamint a KRÉTA rendszeren keresztül adunk részletes tájékoztatás.

Patkó Imre

megbízott igazgató