Emléktúra a doni áldozatok és hősök tiszteletére
Január 15-én délután emléktúrát szervezett a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület.
Közel harminc természetbarát gyűlt össze a Hősök terén. A négylábú túrázók sem maradtak otthon.
A Boldog II. János Pál pápa téren álló második világháborús emlékműnél mécsesek gyújtásával emlékeztek meg a résztvevők a doni áttörés 79. évfordulójához kapcsolódva a hősökről és áldozatokról.
A második világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófájáról, a 2. magyar hadsereg pusztulásáról Forgó Ferenc tartott az emlékműnél egy rövid ismertetőt. Kitért az akkori körülményekre és veszteségek okaira. A Don-kanyarban 1943 januárjában elesettek és fogságba esettek pontos számát még napjainkban sem tudják a történészek pontosan megállapítani.
A szervezők mindenképpen szerettek volna még egy emlékhelyet felkeresni a túra során. A bizei emléktáblát eredetileg a bizei szőlőhegyen keresztül közelítették volna meg a túrázók, de a délutáni + 8-10 fok nagyon sáros utakat sejtetett.
Az időjárásnak köszönhetően egy rendhagyó és meglepő útvonalú túrát sikerült megvalósítani. Ragyogó napsütésben vágott neki a Marcali Természetjárók Baráti Köre a környék felfedezését is szolgáló, közel 10 kilométeres túrának.
A várost a Kaposvári utcáról letérve a gyótai földúton keresztül hagytuk el, majd a többség meglepetésére az elkerülő úton átkelve a vasúti síneken folytattuk az utat egészen az egykori „Bize” vasúti megállóhelyig. A szép tájban ellenére is néha monotonnak tűnt a gyaloglás. A résztvevőknek eszébe jutott, ugyanez milyen lehetett -40 fokban, a Don-kanyar felé…
A megállóhelyre már csak egy kopott tábla emlékeztet… Az egykori bakterház „nyomtalanul” eltűnt. H. Rádics Márta röviden ismertette a megálló történetét és egykori jelentőségét. Sokan nem tudták, hogy eredetileg Gyóta megállója volt és keskeny nyomközű, lóvontatású vasúton szállították ide a gyótai uradalmi erdőkből a fát. Nem csak az egykori gazdasági vasútnak nem maradtak nyomai, hanem az egykor jelentős forgalmat bonyolító földút is alig kivehetően, ösvénnyé szűkülve maradt csak fenn.
A síneket elhagyva Bize felé kanyarodtunk. Ebből az irányból látszik a legjobban, hogy az újratelepítés után magasabbra, gyakorlatilag egy dombtetőre költözött a falu. Az egykori „Pusztaszentegyház” emlékét a település és a vasút között, a szántóföld közepén egy bokros terület őrzi.
Az 1858-ban, neoklasszikus stílusú, Szent Vendel tiszteletére fölszentelt templom előtt áll az 1869-ben Radavics József és Bizvor Örzse által állíttatott feszület, melynek hátulján találhatók a világháborúkban elesett bizeiek emléktáblái.
Az áldozatokról, a táblák történetéről, a templomról és a falu múltjáról H. Rádics Márta osztott meg sok érdekességet a résztvevőkkel a templomban. Köszönjük, hogy bentről is megnézhettük a környék egyik legszebb templomát!
Idegenvezetőnk egy meglepetéssel is szolgált: egy emléklapot a Don-kanyarból, reárősített virágokkal. A sok szenvedés, nélkülözés és a bizonytalanság ellenére a katonáknak ilyen és hasonló emlékek készítésére is volt lelkierejük!
A templomot elhagyva mécseseket gyújtottunk és fejet hajtottunk a feszület lábánál. Nemzeti színű szalaggal átkötött mécses is került mindegyik emlékhelyre.
Marcaliba a kerékpárúton sétált vissza a társaság a lemenő nap fényében már érezve, hogy valóban tél van.
Még mindig tudtunk újat mutatni Marcalihoz közel…
Tisztelet a hősöknek és az áldozatoknak!
Írta és képek: Szaka Zsolt
