Fennállásuk 35. évfordulóját ünnepelték a Mozgáskorlátozottak!

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 2017. november 7-én szombaton tartotta megalakulásának 35. évfordulóját a GYÉK-ben. Ünnepségüket megtisztelte személyes jelenlétével és köszöntőt mondott Dr. Hegedüs Lajos, egyesületük a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke, Móring József Attila (Somogy megye 3. számú választókerület) országgyűlési képviselője, Dr. Sütő László polgármester úr és Málovics Józsefné, Klárika “Egerszegi Alapítványunk” elnöke. Továbbá Egyesületünktől Végh János tiszteletbeli titkár kíséretében, több kedves munkatárs, és a megyében működő testvér körzeti csoportok vezetői, képviselői is jelen voltak.

DSC_0061

A nagyszámban megjelent tagságukkal együtt ünnepeltek és köszöntőt mondtak a Marcaliban működő társ civil szervezetek meghívottjai, vezetői. A megemlékezés kezdéseként Csoportjuk 35 éves történetének fő eseményeit és vezetőit, támogatóit bemutató kronológiai áttekintést hallhattunk, Baranyi Liána a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója tolmácsolásában, aki egyben kedves és ügyes levezetője volt az egész rendezvénynek.

Az ünnepi műsort a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola csellista növendékei nyitották meg. Elsőként a Dzsungel könyvéből hallhattunk egy részletet, Garas Szimonetta, Gájer Sára, Lángi Nóra és Péterffy Zoltán alkotta kvartettnek köszönhetően. Az előadásuk második részében Bíró Sára, Rumi Eszter és Samu Violetta csellótrió egy Schubert Szerenádot adott elő, Kristop Pável zongoratanár kíséretével. Felkészítő tanáruk: Lakatos Erika csellótanár.

Ezt követte Csoportjuk irodalmi színpadának és egyben énekkarának megkapó produkciója, melyet Takács Vendelné, Mártika tanított be és egyben saját verseivel is szerepelt. Az est sztárvendégei Palotás Ágnes és Hoffmann Richárd kiváló operett-musical színészek voltak, akik előadásában részletek csendültek fel méltán világhírű magyar operett szerzők dalaiból, mint például az “operettkirály” Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből, Lehár Ferenc Cigányszerelméből, és Huszka Jenő Mágnás Miskájából. Mindezt egy finom vacsora követte, majd végezetül az alapítók, hűséges tagok és kiemelkedő társadalmi munkát végző tagok elismerésére került sor, melynek keretében a jutalmazottak emléklapot és elismerő oklevelet vehettek át Magdikától, néhány kedves és méltató szó kíséretében. Az est folytatásaként Tislér Istvánnak köszönhetően zene, tánc és jó hangulatú baráti beszélgetés következett, melyről tekintse meg képeinket!

 
 

Kapcsolat

Levelezési cím:
8700 Marcali, Múzeum köz 5.
Telefon:
+36 30/598-5-598
E-mail cím:
info@tavitv.hu

Szolgáltatásaink

Képújság készítés, sugárzás
PR-interjú készítés
Reklámfilm készítés
Referencia film készítés
Rendezvények lebonyolítása

Archívum

 
error: Másolásvédelem bekapcsolva!