Gyalogtúra „Zöldön” a zöldbe

Közel 50 lelkes túrázó (és egy barátságos kutya) vett részt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület által szervezett gyalogtúrán. Kellemes kirándulóidő fogadta a gyülekező csapatot a Szigetvári utcai Spar parkolójában.

A zöld sáv turistaút Marcaliból Gadány felé vezető szakaszának egy részét jártuk be kisebb kerülőkkel. A kb. 10 kilométeres túra közben egy kicsit elidőztünk Honvéd utcai izraelita temetőnél. Megnéztük a rongálás után helyreállított sírokat. Többen rácsodálkoztak, hogy ebben a temetőben nyugszanak Marczali Henrik szülei.

Megálltunk a volt lőszerraktárnál és a volt gyalogsági lőtérnél. A lőszerraktárnál birkák és kecskék legelésztek. A lőtér központi tornyos épülete romos állapotban van. Körülötte gyönyörű hársfák adnak árnyékot a megfáradt turistáknak. Kiss Kálmán rövid tájékoztatót adott a honvédségi objektumok történetéről. Meglepő, hogy ezen a viszonylag magasan fekvő tájon medvehagyma borítja az erdő alját, és nád nő a mocsaras részeken.

A lőtér területét többen keresztül-kasul bejárták. Több műtárgy még egészen jó állapotban van. A gyerekek a túra során ismerkedtek a természettel. Simogattak kígyót (siklót) és békát is. Láttuk a vaddisznók dagonyázó helyét is.

Kis kerülővel jutottunk el a Bernát-kút nevű helyig (a hely feltehetően az egykori tulajdonosáról és a már eltűnt kútjáról kapta a nevét). Közben hatalmas tölgyfákat láttunk és felfedeztünk egy víznyelőt.

A Bernát-kút pihenőhelye sajnos rossz állapotban van, felújításra szorul.

Kis pihenő után a városkörnyék leghangulatosabb horhóján keresztül jutottunk vissza a lőtér központ épületéhez. A horhó attól szép, hogy csak gyalogosan járható, érintetlen. A városba a volt városi lőtér érintésével a Dózsa-telep szélén haladó földúton jutottunk vissza.

Ezen a szakaszon sajnos már rengeteg illegálisan kihordott szemetet láttunk.

A résztvevők túraigazolványt kaptak, amelyben a teljesített túrákról igazolást kapnak.

Sikerült Marcaliban egy új hagyományt teremteni. Lesz folytatás! A következő túrát májusban a Zuhogó környékére tervezzük.

Köszönjük a beszámolót Szaka Zsoltnak.

Fotók: Kiss Kálmán, Szaka Zsolt

 
 

Kapcsolat

Levelezési cím:
8700 Marcali, Múzeum köz 5.
Telefon:
+36 30/598-5-598
E-mail cím:
info@tavitv.hu

Szolgáltatásaink

Képújság készítés, sugárzás
PR-interjú készítés
Reklámfilm készítés
Referencia film készítés
Rendezvények lebonyolítása

Archívum

 
error: Másolásvédelem bekapcsolva!