Piásan, Jogsi nélkül, lopott teherautóval

Egy siófoki lakos figyelmen kívül hagyta az őt ellenőrizni szándékozó rendőröket, majd a megkülönböztető jelzés ellenére is továbbhajtott. A balatonföldvári-, siófoki és a készenléti rendőrök néhány percen belül elfogták a férfit.

A rendőrök 2017. június 10-én a kora hajnali órákban Zamárdiban intézkedés alá kívántak vonni egy gépjárművet, amelynek vezetője a megkülönböztető jelzés ellenére továbbhajtott.  A járőrök a megkülönböztető fényjelzés mellett hangszórón keresztül is megállásra szólították fel a teherautó vezetőjét, amelynek továbbra sem tett eleget, hanem még nagyobb sebességgel haladt a 7-es számú főúton Siófok irányába.

Több egység is megkísérelte intézkedés alá vonni, amelynek továbbra sem tett eleget, a szolgálati gépkocsikat kikerülte. A sofőr Siófokon egy töltőállomásra behajtott, majd a „behajtani tilos” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva a benzinkút épületét megkerülve,  forgalommal szemben haladt a kútfejeket kerülgetve, majd kihajtott a 7-es számú útra, ahol ismét Zamárdi irányába haladt. A rendőrök Zamárdiban több utcán keresztül követték, majd a férfi járművével Siófok külterületén egy földútra hajtott, egy bekerített gyümölcsösnél megállt, mivel ott már nem tudott tovább haladni.

A sofőr kiugrott a tehergépjárműből, a gyümölcsös kerítésén, a szögesdróton átmászva elfutott a fás, bokros terület irányába, végül a siófoki-, balatonföldvári rendőrök a – Balaton-partján megerősítő erőként szolgálatot teljesítő – készenléti rendőrökkel az egyik gyümölcsfa tövében, a fűben, hason fekve találtak rá.

A rendőrök a 22 éves férfit elfogták, majd előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy azért vonta ki magát a rendőri intézkedés alól, mivel nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, valamint járművezetés előtt alkoholt fogyasztott. Továbbá a tehergépkocsi, amellyel közlekedett nem a tulajdona, egyik ismerőséé, akinek tudta és beleegyezése nélkül használta a járművet.

Ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

 
 

Kapcsolat

Levelezési cím:
8700 Marcali, Múzeum köz 5.
Telefon:
+36 30/598-5-598
E-mail cím:
info@tavitv.hu

Szolgáltatásaink

Képújság készítés, sugárzás
PR-interjú készítés
Reklámfilm készítés
Referencia film készítés
Rendezvények lebonyolítása

Archívum

 
error: Másolásvédelem bekapcsolva!