„Szeretet Est” Horvátkúton

Ez évben a Veszélyhelyzeti Szabályok nem tették lehetővé a szokásos horvátkúti „Szeretet Est” megrendezését, csak a boldog emlékezést, a negyedik, a „szeretet” gyertya lángjának fellobbanását.

A negyedik gyertya – melyet, Tilkné Szabó Judit gyújtott meg – meggyújtásakor a jelenlévők gondolata vissza kalandozott a korábbi évek szeretet estjeire, a Bajtársi Dalárda feledhetetlen karácsonyi műsoraira, Gál Enikő verseléseire, a meghitt hangú beszélgetésekre, a helyi, ügyes kezű asszonyok finom házi készítésű édességeire, a szerény, a település lakóit érintő  szeretetteljes ajándékozásra, mely idén sem maradt el.

A képviselői köszöntő után Tölgyesi Dávid plébános a karácsonyi kultúrkör lényegéről és üzenetéről beszélt a jelenlévőknek. Egy kínai császár, a szobrász és „fában” rejlő tigris szobor történetén keresztül mutatta be az önzetlen a lényeglátó ember boldog életét.  Továbbá beszélt arról mit jelent az emberek számára Jézus eljövetele, az a szeretet és tanítás melyet elhozott a földi halandóknak, megszületésével és a földön töltött életével.

Lőczi Jenőné erre az alkalomra lélekemelő dallamokra tanította be a horvátkúti asszonyok alkalmi kórusát, hogy megörvendeztessék a jelenlévőket, az együtt imádkozókat.

Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő köszönetet mond, Dr. Sütő László polgármester úrnak, Dr. Gerencsér Árpádnak, Horváth Zoltánnak, Lutor Árpádnak, Mohari Zsoltnak, Tölgyesi Dávid plébánosnak,  DEH Magyarország Kft.-nek , a Mikulás, az adventi, a  karácsonyi  és a karitatív   rendezvények  önzetlen támogatásáért.