HírekKék-hírek

Guruló járókeretes sértettet fosztott ki

A Siófoki Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy harmincas éveiben járó budapesti férfival szemben. Az elkövető egy idős asszony kiszolgáltatott helyzetét használta ki arra, hogy elvegye az értékeit.

A vádirat lényege szerint a férfi – aki a legutóbbi, szintén kifosztás bűntette miatt kiszabott börtönbüntetéséből nemrég szabadult – 2024 májusában Siófok belvárosában tartózkodott, ahol felfigyelt a hetvenes éveiben járó, mozgásában korlátozott idős asszonyra, aki a guruló járókeretét maga előtt tolva haladt a járdán.

A vádlott ekkor odament a sértett mellé és kihasználva azt, hogy a sértett idős kora és egészségi állapota miatt védtelen, leakasztotta a rollátoron lévő – a sértett készpénzét, személyes iratait, valamint egyéb értékeit tartalmazó – reklámtáskát, majd azzal elfutott a helyszínről.

A vádlott ezután a sértett készpénzét elköltötte, míg a szatyrot az egyik közeli játszótéren hagyta. A siófoki nyomozók azonban két órán belül azonosították és elfogták a férfit, aki beismerte a terhére rótt bűncselekményt, illetőleg megmutatta, hogy a sértett értékeit hol rakta le, ezáltal közreműködött azok visszajuttatásában.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.