HírekKözélet

Megáldották a temetői keresztet és a Koller-emléktáblát

2026. április 1-én, szerdán 15 órakor a Marcali Központi temetőben, a kápolna előtt megáldották a teljes egészében, eredeti formájában helyreállított temetői, 1848-as emlékkeresztet, valamint a Koller-féle emléktáblát.

Az ünnepségen Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának az elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd megköszönte mindazok munkáját, akik közreműködtek a homokkőből készült kereszt felújítási munkáiban. A restaurálást Vida Szilárd kőfaragó szakszerűen végezte el, Horváth Rita városi főépítész iránymutatásai alapján, mivel az emlékmű helyi védelem alatt áll.

Az elnök ezután röviden összefoglalta a kivitelezési folyamatot. Még 2024-ben született meg a felújítás gondolata, mivel addigra a kereszt és korpusza erősen megrongálódott, sőt hiányos állapotú is volt. A KÉSZ helyi szervezete két alkalommal is irodalmi adománygyűjtést szervezett, ahol dr. Kurucz Ádám Konrád színész, Latinovits-díjas versmondó lépett fel, miközben adományok is érkeztek a nemes cél érdekében. Végül a szükséges hivatalos egyeztetések, illetve a tulajdonosi hozzájárulás (Marcali Városi Önkormányzat) megszerzése után, 2025 őszén kezdődtek el a felújítási munkák, melyek 2026 tavaszán fejeződtek be az 1848-as évszám felvésésével.

Kiss Kálmán röviden beszélt még Koller József plébánosról, 1848-49-es országgyűlési képviselőről, akit itt temettek el 1860 szeptemberében, de síremléke sajnos nem maradt fenn.

Majd ezután Tomanek Ferenc Áron plébános egy rövid szertartás keretében, és egy ima kíséretében megáldotta a felújított keresztet, valamint a Marcali Múzeum által újonnan készített Koller-emléktáblát. A lelkipásztor szintén köszönetét fejezte ki az adományozóknak és a munkákban közreműködőknek, segítőknek.

Ezt követően dr. Huszár Mihály történész-muzeológus mondott ünnepi beszédet, aki ismertette Koller József (1810-1860) életét, papi és politikai pályáját. A mesztegnyői plébánost, aki minden téren maradandót alkotott, 1848-49-ben a „Marczali” kerület országgyűlési képviselőjévé választották. A fegyverletétel után ugyan el akarták ítélni, de Ranolder János veszprémi püspök közbejárására végül felmentették és visszahelyezték régi papi szolgálati helyére. Ezt követően 1860. márciusában érkezett Marcaliba, majd rövid szolgálat után, 1860. szeptember 19-én halt meg, és szeptember 22-én itt is lett eltemetve.

Dr. Huszár Mihály előadásában elmondta, hogy a Marcali Múzeum ezzel az új emléktáblával kívánt méltó emléket állítani a szabadságharc egyik elfeledett, de kiemelkedő alakjának Koller József plébánosnak. Ezzel és a felújított 1848-as kereszttel a megemlékezés nemcsak vallási, hanem történelmi jelentőséggel is bír, hiszen ezek az emlékek a helyi múlt fontos lenyomatait őrzik. A szervezők célja az volt, hogy a közösség együtt őrizze és ápolja Marcali történelmi és lelki örökségét, erősítve ezzel a helyi identitást és összetartozást.

A rendezvényen Ságvári Róbert, a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar alapítója két gitáros énekkel emelte az ünnepség színvonalát.

Végül a szervezők, a múzeum és a KÉSZ vezetősége elhelyezte a megemlékezés koszorúit, majd a jelenlévőkkel együtt fejet hajtottak, valamint mécsest gyújtottak tiszteletük jeléül.

 

A szervezők köszönetüket fejezik ki:

– Vida Szilárd kőfaragónak

– Horváth Rita főépítésznek (Marcali Város Önkormányzata, Városüzemeltetési és Főépítészi Iroda)

– A Somogy Temetkezési Kft-nek

– Tomanek Ferenc Áron plébánosnak

– Ságvári Róbertnek

– Dr. Kurucz Ádám Konrád színész, Latinovits-díjas versmondónak

– Egy magát megnevezni nem kívánó adományozónak és mindenkinek, akik további összegekkel is hozzájárultak

– A Marcali Múzeum munkatársainak

– A KÉSZ Országos és a Marcali csoport tagjainak.

Írta: KÉSZ Marcali Csoport

Fotók: Szaka Zsolt

Közelgő események