HírekKözélet

Nagy Csaba hadikrónikás: Világok háborúja 5. Hétköznapi hősök – előadás az Iparosházban

2025. szeptember 26-án, pénteken este 18 órától Nagy Csaba hadikrónikás: „Világok háborúja. Hétköznapi hősök” címmel tartotta ötödik előadását a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában.

A megjelenteket Kiss Kálmán alelnök köszöntötte, majd bevezető gondolatai után Nagy Csaba vette át a szót, és ezúttal a fronthétköznapok kerültek terítékre, kitérve a német és a magyar katonaság viselkedésére, illetőleg az itthon maradt lakosság életkörülményeire. Az előadó elmondta, hogy míg a környező Bize és Boronka települések elpusztultak, és még egy szék sem maradt bennük, addig a Marcaliban lévőknek végig megfelelő volt az ellátásuk. Az utcákon csordákban kószáló háziállatok bőséges élelmiszerforrást jelentettek mindenki számára. Az elmenekült grófi család kastélyában az egykori alkalmazottak és rokonaik vészelték át a háborút; végül már összesen mintegy 500-an laktak viszonylagos nyugalomban egy nagy vöröskeresztes zászló oltalma alatt. Valójában kórházként már csak a harcok elvonulása után használták az impozáns épületet. A hétköznapi hősök közül – többek között – kiemelte a 18 éves ápolónő, Cziklin Gizella önfeláldozását; Pozsgai Károly gombai lelkipásztor tragédiáját; és Reindl Rafael káplán elismerésre méltó magatartását. Megemlítette, hogy Marcali mindmáig legnagyobb veszteségét 1944. december 18-án szenvedte el, amikor a Szigetvári utcában becsapódott egy szovjet aknagránát, mely rengeteg ártatlan áldozatot követelt. Az elhunytakat a hős káplán a hátán vitte ki a temetőbe, a pergőtűz közepette és temette el őket, megadva nekik a végtisztességet.

A hétköznapi hősök tiszteletére, Nagy Csaba az előadás előtt azt javasolta a jelenlévőknek, hogy együtt imádkozzanak el egy „Mi Atyánk” fohászt. Majd a végén pedig mécseseket is gyújtottak emléküknek adózva.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csáki Alpár önkormányzati képviselő; valamint Huszár Géza nyugállományú őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke; Pomozi Istvánné, a Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesületet (MASZÉP) elnök asszonya; Horváth Zsolt László, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának titkára;továbbá a házigazdák részéről: Szaka Zsolt, a MKH. Ipartestület elnöke.

Az előadássorozat következő része várhatóan október hónapban folytatódik majd.

Írta: MKH Ipartestület/Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán