2026. évi KÉSZ zarándoklat Bakonybélbe és Pannonhalmára

2026. szeptember 26-án, szombaton Bakonybél és Pannonhalma úti célokkal valósult meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja által szervezett idei évi zarándoklata, melyet ezúttal is Sávoly Andrea, a KÉSZ egyik alapítótagja és a helyi elnök vezették.

A rendkívül szép őszi időben összesen 40 fő – többségében a KÉSZ helyi tagjai – vállalkoztak az útra, hogy megismerjék az érintett terület vallási, szakrális, építészeti, kultúrtörténeti és természeti értékeit.

A különjárati autóbuszos utazás első állomása Bakonybélben, a Szent Mauríciusz Monostor meglátogatása volt. A már az őskorban is lakott völgyben, 1018-ban Szent István király alapított szerzetesi közösséget. A Bajorországból érkező Szent Günter, aki Gizella révén a király rokona volt, remeteközösséget hívott életre: a kunyhókban és barlangokban élő szerzetesek mindennapjait az imádság és a munka, a magány és a találkozások ritmusa alakította. Hozzájuk csatlakozott 1023 körül a Velencéből érkezett Szent Gellért is, aki hét évet töltött a monostorban. Védőszentjük: Szent Mauríciusz, aki egy római katonaszentet, és több ezer társával együtt a 3. század végén szenvedett vértanúhalált, mert nem volt hajlandó ártatlan keresztényeket üldözni. István király és Gizella bőséges adományokkal gazdagították a monostort, majd az árpád-házi királyok még tovább növelték birtokait, különösen Szent László király. A törökök által többször kifosztott monostort 1534 körül hagyták el. 1693-ban Göncz Celesztin, pannonhalmi szerzetes lett Bakonybél apátja. Ővele kezdődött az újra alapítás. A monostor barokk épületegyüttese 1754-re készült el teljesen. II. József 1786-ban feloszlatta a bencés rendet Magyarországon. Majd újra indulását 1802-ben engedélyezte I. Ferenc császár, aki a szerzetesekre gimnáziumi, oktatói munkát bízott. Guzmics Izidor apáti szolgálata alatt (1832-39) igazi szellemi központtá fejlődött a bakonybéli apátság: Épületében működött egy ideig a rendi tanárképző főiskola olyan, magasan képzett, tudós tanárokkal, mint Beély Fidél, s olyan, később hírnevet szerző diákokkal mint Rómer Flóris vagy Rónay Jácint. A szerzetesek folyóiratot szerkesztettek, iskola épült a falunak, a monostor környezetében pedig komoly kertépítészeti átalakítással angolpark létesült. A kor nagyjai, mint például Vörösmarty Mihály, gyakran jártak vendégségben a bakonyi völgyben. A szabadságharc és az azt követő idők meghatározó apát-egyénisége Sárkány Miklós (1845-1891) volt. Hosszú szolgálata alatt sokat tett a monostor gazdasági fejlődésért, ő létesítette többek között a bakonybéli kőedény-gyárat. A II. világháború pusztítása után a pártállam kiépülésének folyamata a szerzetesrendek feloszlatását hozta magával. 1950-ben a szerzeteseknek el kellett hagyniuk a monostort. Az üresen álló épületbe pár nappal később apácákat internáltak, akik a később szociális otthonnak nevezett intézmény lakóiként éltek az ősi falak között egészen a rendszerváltásig. A visszakapott épületbe 1998-ban térhettek vissza a szerzetesek, akik mára a felújított, megszépült környezetben élhetik életünket Szent Benedek szellemében, az imádság és munka ősi életformájában. A szakszerű idegenvezetés után Galambos Ferenc marcali helyettes plébános ünnepi szentmisét is celebrált a résztvevőknek.

Ezután a marcali zarándokok, egy rövid gyalogtúrát követően, megtekintették a Borostyán-kutat, amely Bakonybél szélén, a házaktól már távol álló fákkal szegélyezett tavat táplál, mellette kápolna található. Szent István 1018 körül alapította Bakonybélen a bencés monostort, az attól szűk egy kilométerre található Borostyán-kút (Szent-kút) pedig állítólag Szent Günthernek, a béli monostor alapítójának volt a remete-lakja. A megkapó szépségű, kis tavat tápláló Borostyán-kút és az itt álló, Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna a monostor híres lakójának, Szent Gellértnek állít emléket, aki 1023–1030 között – a Szent István udvarában tett 8 évnyi szolgálatát követően – vezette az intézményt, s remeteként szívesen időzött a karsztforrásnál. A szent emlékét szobor is őrzi: Opra Szabó István zirci szobrászművész alkotása. IX. Gergely pápa 1230-ban kelt bullája már megemlíti a Borostyán-kő tetején álló kápolnát, amelyből azonban a 19. század elejére már csak az alapok maradtak meg. A festői tó partján ma látható kápolna 1824-ben épült a helyi plébános kezdeményezésére, az itt fakadó három forrás vízgyűjtő medencéje pedig 1889-ben épült a hegyoldalban látható Kálváriával együtt. A kápolna mellett lépcsősor vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária-szobor került. A szájhagyomány szerint ebben a barlangban remetéskedtek a szentek. A falu összefogásával 1996-ban újították fel a kápolna környékét, ekkor készült a tó is.

Délután a második megálló Pannonhalmán volt, ahol a marcali zarándokok a világhírű bencés apátsággal ismerkedhettek meg. A helyszínen az iskola egyik diákja tartott idegenvezetést, aki bemutatta az épületegyüttest kívülről és belülről is. Először a kerengő, majd a kincstár, aztán a Szent Márton-bazilika, az altemplom és végül könyvtár került bemutatásra. 996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Falai között rendszeresen megfordult Szent István (1000-1038), az első magyar király is. Uros apát (1207-1243), a ma is meglévő templom építtetője visszaverte a mongolokat a monostor-erőd falai alól. Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált. A török hódoltság másfél évszázada alatt azonban hosszabb-rövidebb időszakokra a szerzeteseknek menekülniük kellett. Ezt követően indulhatott el a megrongálódott épületek helyreállítása. Sajghó Benedek főapátsága alatt jelentős barokk építkezés folyt a monostorban. Ezzel párhuzamosan a szerzetesélet ismét felvirágzott. II. József 1786-ban beszüntette a magyar bencés kongregáció összes házának működését. Majd I. Ferenc 1802-ben pedig visszaállította a rend öt apátságát, s a közösség elsődleges munkaterületéül a középiskolai oktatást szabta meg. Ennek megfelelően a bencés közösségek a Dunántúl városaiban megkezdték a tanítást, valamint folytatták szerzeteséletüket Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zalaapáti és Celldömölk apátságaiban. 1945 után a rend birtokait és a bencés iskolákat is államosították. 1950-től csak két közösségben engedték meg a szerzeteséletet, Pannonhalmán és Győrött, azzal, hogy e két házban újra engedélyezték a gimnázium működését. A II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén. A rendszerváltás után a pannonhalmi bencés közösség – az iskolai munka folytatása mellett – új munkaterületeken is próbálja megteremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik számára, hogy betöltse szerepét az egyházban és a világban. A III. évezred kezdete így Pannonhalma számára a szerzetesélet újradefiniálásának, a monasztikus alapokhoz való visszatérésnek és a közösség építésének időszaka. A Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete 1996-tól UNESCO világörökségi helyszín.

Írta: KÉSZ Marcali Csoport/Kiss Kálmán

Fotók: HA3TBL/Bogdán László és Kiss Kálmán