Dr. Zergényi Péter fogászati szolgáltatásokkal áll a páciensek rendelkezésére – VIDEÓ
Amikor valakinek a hivatása egyben a szenvedélye is, az a munkájában is tükröződik. Dr. Zergényi esetében ez különösen igaz, hiszen
Read MoreAmikor valakinek a hivatása egyben a szenvedélye is, az a munkájában is tükröződik. Dr. Zergényi esetében ez különösen igaz, hiszen
Read More2025. szeptember 19-én Balatonkeresztúrra, az Idősek Napjára kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája. Egy vidám katona és bordalokból összeállított
Read MoreA közelgő fűtési szezon előtt, még a hidegebb időjárás beállta előtt érdemes otthon próbafűtést végezni. Ennek során időben kiderülhetnek az
Read MoreLezárult a SpaceBuzz oktatási program. mely a gyerekek készségfejlesztését segítette elő. A Mikszáth iskola sikeres pályázata most ért a végéhez.
Read MoreCsütörtökön tartotta soros ülését Marcali város képviselő-testülete.
Read More13,5 millió forintot csaltak ki egy kaposvári asszonytól, akivel elhitették, hogy a bankszámláját veszély fenyegeti. Az elkövetők a rendőrség nevében
Read MoreMóring József Attila országgyülési képviselő facebook oldalán számolt be róla. Fotó: Móring József Attila/facebook
Read MoreTájékoztatásul közöljük, hogy Marcali város területén 2025. szeptember 23-án, kedden 800 és 1100 között az ivóvízhálózat hibaelhárítási munkái miatt szolgáltatás kiesés várható.
Read MoreA magyar űrélmény projekt célja, hogy a gyerekeket megismertesse a világűrrel, hatására pedig a diákok környezettudatossá váljanak.
Read MoreZIEHL-ABEGG KFT. 2025. szeptember 13-án, szombaton rendezte meg a hagyományos Családi Napi rendezvényét Balatonmáriafürdőn, a Központi strandon.
Read MoreSzeptember 11-15. között az Isztriai félszigeten, Vrsar-ban a IX. Istrio Musik Festival-on mutatta meg magát városunk vegyeskaraa tavalyi klasszikus kórusmuzsika
Read More