Unokája iskolájában bántalmazott egy kisfiút a dühös nagyszülő
A Marcali Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére lekövetett könnyű testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt
Read MoreA Marcali Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére lekövetett könnyű testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt
Read MoreA Kárpát-medencébe kedden délelőtt viharos széllel betörő erős hidegfront nyomán komoly károk keletkeztek Somogy megyében is. A helyenként 100 km/h-s
Read MoreMoliére Képzelt beteg című vígjátékának a címszerepben Koltai Róberttel találkozhatott a marcali közönség. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház több éve
Read MoreA mögöttünk álló hétvégén kétszer annyi riasztása – szám szerint 18 – érkezett a tűzoltóknak, mint az előzőn. A péntek
Read MoreNem véletlen az időzítés hiszen Karol Wojtyła születésének 2020. május 18- án a századik évfordulóját ünnepeljük és az 52. Nemzetközi
Read MoreKórházba szállítását követően vesztette életét egy 12 éves kaposhomoki fiú, aki a helyszíni szemle adatai alapján nem volt bekötve. A
Read MoreElső alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Veterán labdarúgó kupa. Az U60-asok a téli teremtornát felkészülésnek tekintik, hiszen a rövidesen megkezdődő veterán bajnokságban
Read MoreMarcali város önkormányzata az idei évben is meghívta a város meghatározó cégeinek vezetőit egy találkozóra. Az idei rendezvénynek is a Kulturális Korzó
Read MoreHagyományosan a város 2020. évi költségvetése előtt lakossági fórumokra várja a városvezetés az érdeklődőket.
Read MoreA 2020. évi költségvetés tervezetéről tartott lakossági fórumok tervezett helyszínei és időpontjai: HELYE IDEJE LEVEZETŐ KÉPVISELŐ VITAINDÍTÓT TART VÁLASZTÓKERÜLET MARCALI-BIZE
Read MoreA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának egységei 2020. január 27-én közúti ellenőrzéseket végeztek az M7-es autópálya Somogy megyei
Read More