Indulhat a XXI. század szakembereinek képzése.
November 7-én ünnepélyes keretek közt adták át a Marcali Tancentrum új telephelyét. A Két Mester Kft. egy korszerű tankonyhát alakított ki
Read MoreNovember 7-én ünnepélyes keretek közt adták át a Marcali Tancentrum új telephelyét. A Két Mester Kft. egy korszerű tankonyhát alakított ki
Read MoreKiss Iván címzetes prépost, esperes, plébánost stúdiónkban köszönthettük, beszélgetésünk témája mi is lehetne más, mint a Marcaliban eltöltött huszonöt évnyi papi szolgálat.
Read MoreA Marcali Közös Önkormányzati Hivatal nagytermébe Bereczk Balázs alpolgármestertől tájékozódhattak az érdeklődők a városba érkező pályázati források részleteiről.
Read MoreA marcali bűnmegelőzési szakemberek tartottak előadást. A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai 2018. november 5-én délután a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének Marcali
Read MoreA Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2018. november 10-én PÁLYAVÁLASZTÁSI NYÍLT NAPOT rendez, melyre szeretettel várja az érdeklődő diákokat,
Read More2018. november 3-án, szombaton, éppen a padovai fegyverszünet centenáriumán zalai és somogyi hagyományőrzők kis csapata ismét útra kelt, hogy a
Read MoreIdén is meghirdeti a katasztrófavédelem a Társasházak napja elnevezésű konzultációsorozatot. A november 6-án kezdődő háromnapos rendezvénysorozat célja, hogy a társasházak,
Read More2018. október 27-én Marcaliban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Duatlon Diákolimpia® Országos Döntője. A rendezvényen a III., IV., V. és VI.
Read MoreA Balatoni Múzeum Időszaki kiállítása érkezett Marcaliba. Az elmúlt héten nyílt meg a „A denevérek színes világa” című kiállítás melyet Németh Péter,
Read MoreA Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tette közzé facebook oldalán, hogy eddig még soha nem látott méretű pontyot akasztottak a Balatonnál.
Read MoreCsütörtöktől, azaz november 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújult 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ezeket fogadják el a
Read More