16 csapat, közel ezer liter bor! Borforraló Fesztivál Marcaliban! – VIDEÓ
13. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló Fesztivál. Idén tizenhat csapat forralta, ízesítette, s kínálta kóstolásra borait a Piac téren
Read More13. alkalommal került megrendezésre Marcaliban a Borforraló Fesztivál. Idén tizenhat csapat forralta, ízesítette, s kínálta kóstolásra borait a Piac téren
Read MoreTetejével az árokba borult egy gépkocsi a Kéthelyt és Somogyszentpált összekötő út 5-ös kilométerszelvényénél. A járműben négyen utaztak, mindannyian saját
Read MoreA Marcali Járási Ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot három férfival szemben, akik hangoskodással és
Read MoreA Stúdiónkba invitáltuk Dr. Sütő László polgármestert, akit a 2023-as év kihívásairól, terveiről faggattuk. A felmerülő kérdéseket nézőink tehették fel
Read MoreÖt napon át tartott az akció A közlekedésrendészeti akció keretében ezúttal a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a
Read MoreA marcali rendőrök őrizetbe vettek egy 17 éves fiatalt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy szenyéri fiatal 2022. január 5-én
Read MoreHársházi Szabi dalszerző-producer – akinek megannyi könnyűzenei előadó köszönheti dalait – 2020-ban vágott bele előadói karrierjének építésébe. Az elmúlt két
Read MoreA költségvetés előtti lakossági fórumok az idei évben lezajlottak, ahol a lakosság elmondhatta véleményét. Aki nem tudott jelen lenni a
Read MoreNagyarányú győzelmet aratott a foghíjas Marcali ellen a tavaszi kézilabda nyitányon a Dunaújváros. Ifjú kollégáinkkal együtt készítettük a mérkőzés közvetítését,
Read More2023. február 21-től visszavonásig a Kaposi Mór Oktató Kórházban és Somogy vármegye valamennyi fekvőbeteg-ellátást végző intézményében (marcali, nagyatádi és siófoki
Read MoreA fonyódi rendőrök egy 24 éves férfi ellen indítottak eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. február 18-án éjfél körül
Read More