Márciusi hangverseny
A tavasz első hangversenyét tartották a Hidas Frigyes Zeneiskolában. Többek között az elkövetkezendő versenyekre, találkozókra, selejtezőkre készülő növendékeink verseny darabjait is hallhatta
Read MoreA tavasz első hangversenyét tartották a Hidas Frigyes Zeneiskolában. Többek között az elkövetkezendő versenyekre, találkozókra, selejtezőkre készülő növendékeink verseny darabjait is hallhatta
Read MoreDr. Török Róbert történész előadása a Marcali Múzeumban Intézményünk az elmúlt években ismeretterjesztő előadásokkal, ünnepi eseményekkel és időszaki kiállításokkal emlékezett
Read MoreJúliusban két hetet a kaposvári Egyházmegyében látogat a jövő évi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. Egyházmegyénkben mintegy 10 plébániára viszik el
Read MoreA Marcali Művelődési Központ Kortárs Galériája, két tehetséges női alkotóművész, Göncziné Heftner Anna népi ékszerkészítő és Dobrovitz Klára üvegműves alkotásai
Read More2019. március 19-én, kedden este 18 órától Forgó Ferenc tartott előadást a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában. Az érdeklődőket
Read MoreA Múzeumi Tudományos Est rendezvénysorozat idei első programján, a Marcali Múzeum történész-muzeológusa, Huszár Mihály a Forgách grófi család tagjait bemutató
Read MoreIsmeretterjesztő előadás és koncert a Marcali Múzeumban Február 26-án, a Múzeumi Tudományos Est rendezvénysorozat idei első programján, a Marcali Múzeum
Read MoreIsmeretterjesztő előadás és koncert a Marcali Múzeumban Február 26-án, a Múzeumi Tudományos Est rendezvénysorozat idei első programján, a Marcali Múzeum
Read MoreA Hidas Frigyes Zeneiskola tanárai és diákjai hangszerbemutató koncertet tartottak a város óvodáiban, ahol a gyermekek megismerkedhettek a különböző hangszerekkel.
Read MoreA Csiky Gergely Színház számára fontos, hogy szellemi alkotóműhelyében lehetőséget biztosítson fiatal alkotók számára. Ennek jegyében hirdetünk pályázatot a 2019/2020-as
Read More2019. február 12-én, kedden 17.30 órától a Marcali Plébánia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Marcali Csoportja meghívására Forgó Ferenc vetített-képes
Read More