HírekKultúra

Marcaliban is megünnepelték a kultúrát

A jeles nap tényleges megünneplésére, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós  rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünnepeljük meg ezt a napot. Marcaliban a kultúra napi ünnepségre,  a hagyományoknak megfelelően, a Korzóban került sor. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti Gábor a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke.

Tornainé Molnár Gertrúd igazgató-helyettes köszöntőjét követően, Dr. Sütő László polgármester átadta a Korzódíjat a Calypso Kórusnak. 2017-ről jelentjük címmel kiállítás nyílt a tavalyi év kulturális programjairól. Az installációk, a kiemelkedő kulturális eseményeket foglalja össze. A programot a Calypso Kórusről készített film vetítése és a “Marcali – egy kisváros a Balaton hátterében” című könyv bemutatója zárta.