Drágulhatnak a kötelezők!
Átlagosan 15 százalékkal nőhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai a Netrisk.hu előzetes kalkulációja szerint, a Biztosítás.HU 8 és 30 százalék közötti átlagos drágulással számol.
A magyarországi személygépkocsik mintegy harmadának, egymillió járműnek fordul január 1-jével a biztosítási éve.
A Netrisk.hu várakozása szerint körülbelül százezer autóra kötnek majd új szerződést. A társaság közleményében kifejtette, az átlagdíjak növekedésének tényleges mértéke az első napok szerződéskötései alapján válik egyértelművé, de a gyorskalkulációk eredménye alapján 15 százalék körül lehet az átlagos díjkorrekció. Ezzel az új kötések baleseti adó nélküli átlagos díja továbbra is kedvező szinten, évi 18 ezer forint körül alakulhat.
A meglévő kgfb-szerződések következő évi díjairól a biztosítóknak legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, év végi évforduló esetén tehát november 11-ig kell tájékoztatniuk ügyfeleiket. Ők ennek ismeretében december 1-je éjfélig juttathatják el felmondásukat a biztosítóhoz, amennyiben a felmondás mellett döntenek. Az alkuszi portál szerint a tavalyi 150 ezer után idén ismét 200 ezer felett lehet a biztosítót váltó autósok száma.