FelmerültHírekKiemelt hírek

Somogy Megyei Közgyűlés ünnepi közgyűlése 2018 – VIDEÓ

2018. az építkezés és a fejlődés éve itt, Somogyban – hangzott el a Megyenapon, melyet Marcaliban ünnepelt szombaton a Somogy Megyei Közgyűlés. A címer- és pecséthasználati jog adományozásának 520. évfordulójára emlékezett az ünnepi közgyűlés.

A pénteki zászlófelvonással kezdődött meg Somogyország legnagyobb ünnepe, majd szombaton a Marcali Városi Kulturális Központ adott otthont az ünnepi közgyűlésnek. A házigazda város polgármestere, dr. Sütő László rövid köszöntője után Biró Norbert ünnepi beszédében a címer- és pecséthasználati jog adományozásával kapcsolatban kiemelte: „Büszkeség és felelősség. A megyei önkormányzat mai vezetői számára – így számomra is – elsősorban ezt jelenti a ránk bízott, természeti, történelmi és kulturális kincsekben gazdag Somogyország. Hűnek és méltónak kell maradnunk az előttünk járók által teremtett értékekhez, örökségünkhöz, ugyanakkor bátor helytállásunkkal a jövőt kell építeni. Somogyországot ezek az erények tették naggyá, II. Ulászló 520 évvel ezelőtt ezért adományozott – a vármegyék közül elsőként – Somogynak címert és pecséthasználati jogot.”