HírekKultúraSzines

Megkezdődött az első hittan tárbor az X-házban.

2018. július 9-én, hétfőn reggel 8 órakor megkezdődött a Marcali Egyházközség első nyári napközis hittanos tábora összesen 56 fővel (köztük a segítőkkel). A minden iskolás korcsoportot képviselő gyermekek már nagy izgalommal várták az 1 hétig tartó tartalmas programot. Az első alkalommal résztvevő kisebbek még a bátortalanság érzésével, de már nagy várakozással telve tekintenek – az elbeszélések alapján – a sok vidámsággal kecsegtető „kaland” elé. A rutinosabbak pedig már felszabadult és vidám hangulatban nyüzsögtek a táborvezetők körül.
A nap közös imádkozással és énekléssel kezdődik a nemrégiben új burkolatot kapott plébániatemplomban, majd különféle előadások hangzanak el. Az idei esztendőben a „Nők a Bibliában” témát járják körül és ismerhetik meg a gyermekek. Hétfőn a teremtés történet Éváját mutatta be dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna új hitoktatónő. Kedden Rúth történetét mondta el Pozsonyi Anna gimnazista, szerdán a házasságtörő asszony históriáját tolmácsolta Fazekas Krisztián református lelkész, csütörtökön pedig Márta és Mária jelentőségéről fog beszélni Deiszingerné Kiss Anna nagykanizsai hitoktatónő. A pénteki nap folyamán pedig összefoglalják a héten hallottakat és írásban, kvíz kérdések formájában adhatnak számot az elhangzott témákról.
A délután folyamán a hallottakat pedig öt különböző módon – mivel 5 csapatot alkottak – dolgozzák fel: faliújság (rejtvények, rajzok), bábozás (saját vers), gyurmázás (dalírás), színdarab és humoros formában. Ezen kívül gazdag választási lehetőségek vannak még az idő hasznos eltöltésére, hiszen lehet például kerámiázni, nemezelni, vagy különféle játékokban (társas, színezők, csoport feladatok, vetélkedők) részt venni. A sport kedvelői pedig kedvükre ping-pongozhatnak vagy éppen csocsózhatnak, illetve focizhatnak a nagy udvaron.
Az idén a keddi nap volt a kirándulásé, amikor Balatonkeresztúron és Balatonfenyvesen megnézték és megismerkedtek a templomok történetével, majd kisvasúttal Imremajorba is ellátogattak.
Pénteken délután tábortűz és sorverseny várja majd a kicsiket és nagyokat egyaránt, akik már most igazi kis közösséggé formálódtak. A tábort pedig vasárnap a 9 órás szentmisével zárják, ahol a gyerekek a héten énekelt dalokat adják majd elő és köszönik meg az egyházközség, a szülők és a hívek segítségét a program megvalósításában. A táborvezetők: Bojtorné Király Márta, dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna és Tombor Erzsébet hitoktatók, akiknek pedagógusok, középiskolás és egyetemista fiatalok, mint csoportvezetők is segítenek. Rajtuk kívül a hívek közül is többen segédkeznek a tízórai és az uzsonna elkészítésében. A következő hittantábor július 23-án kezdődik, de már ez is betelt, mivel akkora az érdeklődés. A tábort: az egyházközség, Gelencsér Róbert és a táborozók szülei is támogatták.

Írta és fotók: Kiss Kálmán
Köszönjük szépen!

A jövő pénteki Hír7 című magazinunkban videós összefoglalóval jelentkezünk!