Biztonságban mindenszentek és halottak napján
A rendőrök Marcaliban is segítik a biztonságos közlekedést az utakon, illetve a temetők környékén valamint a polgárőrökkel közös járőrszolgálatot látnak el a jogsértések megelőzése érdekében.
A mindenszentek és halottak napja alkalmából elhunyt szeretteinkre emlékezünk és emiatt gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak ki, legtöbben viszont autóba ülnek és az ország távolabbi részeibe is elutaznak, hogy leróják kegyeletüket. Fontos tudni, hogy emiatt ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedők számára. Marcaliban is a temetők környékén megnövekedett forgalomra és forgalmi rend változásra készüljenek a temetőbe érkezők. Ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket.
A szeretteinkről való megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat és tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaik iránt.