XXXIV. Bácsvíz Kupa Úszóverseny
2019. február 23- 24.-én Kecskeméten rendezték a XXXIV. Bácsvíz Kupa elnevezésű úszóversenyt, ahol 9 versenyzővel vett részt a Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület.
A találkozón rekord számú volt a résztvevő sportolók száma. A két nap alatt 2495 nevezéssel 260 futamot indítottak el.
Versenyzőink 48-szor álltak rajtkőre, és 12550 métert úsztak versenyben, ahol a tőlük már megszokott sikerekkel tértek haza, hiszen 3 arany, 5 ezüst, és 3 bronzérmet szereztek meg.
Sportolóink fő versenyszáma a vasárnap megrendezett 1500 méter gyorsúszás volt, ahol az alapozás közbeni hosszú távú képességeik felmérése volt cél. A kihívás teljesítésében maximálisan helyt álltak úszóink, így méltán büszkék lehetnek tanítványaikra Törös Károly, és Perlakyné Szlavitsek Gizella edzők.
Detrich Viktor a legfiatalabb versenyzőként 3 számban szerepelt a próbatételen, ahol saját korosztálya nem volt, tehát a nála nagyobb versenyzőkkel kellett vízbe szállnia. Ennek ellenére kiválóan megállta helyét ebben a mezőnyben is.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 12. hely (korosztályos 2. helyezett)
50 méter hátúszás 8. hely (korosztályos 1. helyezett)
50 méter mellúszás 7. hely (korosztályos 2. helyezett)
Detrich Luca több versenyszámban is új egyéni csúcsot tudott úszni. Először próbálhatta ki magát 1500 méter gyorsúszásban, ahol a komoly kihívást elismerésre méltóan teljesítette.
Eredményei:
50 méter mellúszás 5. hely
50 méter hátúszás 4. hely
100 méter mellúszás 4. hely
200 méter hátúszás 2. hely
200 méter vegyes úszás 2. hely
1500 méter gyorsúszás 4. hely
Pajor Eszter a legjobb időeredményein most is tudott faragni. A tőle megszokott módon többször ismét sikerült dobogóra állnia.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 4. hely
50 méter hátúszás 3. hely
100 méter gyorsúszás 2. hely
200 méter vegyes úszás 1. hely
1500 méter gyorsúszás 2. hely
Mayer Dávid itt is jó formában versenyzett, és úszta szinte minden számban az eddigi legjobb időeredményeit. 1500 méter gyorsúszás versenyszámban először mérettette meg magát, ahol kiváló eredménnyel zárt.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 1. hely
50 méter pillangóúszás 3. hely
100 méter gyorsúszás 4. hely
200 méter hátúszás 8. hely
200 méter vegyes úszás 6. hely
1500 méter gyorsúszás 11. hely
Tasnádi Martin kitett magáért, hiszen értékes helyezéseket gyűjtött, és 200 méter hátúszásban felúszta magát a dobogó legfelső fokára.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 7. hely
50 méter hátúszás 2. hely
50 méter pillangóúszás 9. hely
100 méter gyorsúszás 17. hely
200 méter hátúszás 1. hely
200 méter vegyes úszás 8. hely
Szántó Júlia Anna 5 versenyszámban indult a két napos viadalon, ahol neki is sikerült értékes időeredményeket úsznia, hiszen 50 méter gyorsúszásban felülmúlta eddigi legjobbját.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 15. hely
50 méter hátúszás 5. hely
100 méter gyorsúszás 18. hely
400 méter gyorsúszás 10. hely
200 méter vegyes úszás 9. hely
Szabó Georgina maximális erőbedobása meghozta a várt sikert, hiszen 4 versenyszámban is egyéni rekordot tudott dönteni.
Eredményei:
50 méter mellúszás 14. hely
50 méter pillangóúszás 14. hely
100 méter mellúszás 14. hely
200 méter hátúszás 10. hely
200 méter vegyes úszás 4. hely
1500 méter gyorsúszás 6. hely
Barna Balázs fő versenyszáma a 400 méter gyorsúszás ismét meghozta a várt sikert, és ebben dobogós helyet sikerült bezsebelnie. 1500 méter gyorsúszásban először debütált ő is, amit kiváló eredménnyel zárt.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 17. hely
50 méter hátúszás 14. hely
100 méter gyorsúszás 7. hely
400 méter gyorsúszás 3. hely
200 méter vegyes úszás 6. hely
1500 méter gyorsúszás 7. hely
Jancsik Regő minden nevezett versenyszámában egyéni rekordot úszva teljesítette a távokat.
Eredményei:
50 méter gyorsúszás 12. hely
50 méter mellúszás 14. hely
50 méter hátúszás 10. hely
100 méter gyorsúszás 20. hely
Sportolóinknak gratulálunk a kimagasló teljesítményeikért!
Edzők: Perlakyné Szlavitsek Gizella, Törös Károly
Köszönjük Marcali Városának és a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak a versenyekre való felkészülésben nyújtott támogatásokat.