HírekKözélet

Trianon ’99 – megemlékezés az Iparosházban

2019. június 04-én, kedden volt trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulója. Ebből az alkalomból országszerte, így Marcaliban is megemlékezést tartottak.

Ennek részeként 16 óra 32 perckor megszólaltak a plébániatemplom harangjai, majd 17.30 órától a Marcali és Környéke hagyományőrző Ipartestület székházánál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a program a nemzeti összetartozás napján.

Az Iparosház udvarán, Jáki Zoltán hegedűkíséretével a jelenlévők elénekelték a Himnuszt. Majd Szaka Zsolt elnök köszöntette a szép számmal megjelenteket. Ezután Huszti Gábor a Somogy megyei Közgyűlés alelnöke beszélt Trianon máig ható következményeiről, a magyarság megmaradásáról, az összetartozás fontosságáról. Az ipartestület részéről Fábos-Landi Vivien és Sziva László tagtársak ezután koszorút helyeztek el a trianoni emlékműnél, majd mécsesek is gyúltak az évforduló alkalmából. Ezt követően Szaka Zsolt elnök és Markhard László ipartestületi tag, s egyben a székház gondnoka kitűztek az emlékműre egy székely zászlót is ebből az alkalomból. A rendezvényen a Fény Gyermekei Zenekar működött közre hazafias énekekkel.

A program ezután a székházban folytatódott tovább, ahol Forgó Ferenc beszélt erről a sorsfordító tragédiáról, az első világháború végi katonai-politikai eseményekről, miközben nemcsak a magyar vonatkozásait említette, hanem nemzetközi kitekintést is tett. A vetített képes előadáson felelevenítette a korabeli eseményeket, valamint vázolta a békediktátum napjainkig tartó következményeit.

A nagy érdeklődéssel kísért megemlékezést a Marcali és Környéke hagyományőrző Ipartestület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja szervezte.

Írta és fotók: Kiss Kálmán