HírekSzines

Győrbe kirándultak a Mozgáskorlátozottak!

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 50 fő részvételével Győr-Moson-Sopron megye székhelyére, a folyók városába kirándult. Győrben még meg sem szólalt a Vaskakas, amikor elindult autóbuszunk Marcaliból, és alig fogytak el a tízórai szendvicsek, már a Dunakapu térre érkeztünk, ahol találkoztunk idegenvezetőinkkel.

Itt két csoportot alkotva indultunk el ismerkedni a belváros nevezetességeivel. A program főbb állomásai voltak a Bazilika (Könnyező Szűzanya-kép), Szent László hermája, Boldog Apor Vilmos püspök síremléke, Frigyláda-szobor, Bécsi kapu téren a Kármelita templom, és végig a város legjelentősebb sétálóutcáján a Baross Gábor úton, számos látnivalóval, majd végül megérkeztünk a Megyeháza térre. Itt megköszöntük idegenvezetőinknek a sok tudnivalót és színes történetet, amit megosztottak velünk és elbúcsúztunk tőlük.

Eddigre már sokan elfáradtak, ezért egy rövid pihenőt és megbeszélést tartva a közeli étterem felé vettük az irányt, ahol terített asztallal vártak bennünket.

Az ebéd elfogyasztása után mindenki szabadon dönthetett, hogy mivel tölti az időt hazaindulásig. Az autóbusz, kedves sofőrünknek köszönhetően pontosan a megbeszélt időben és helyen ismét felvett bennünket, és pár órás utazás, beszélgetés után szerencsésen a tervezett időben mindenki hazaérkezett.

Győr turisztikai vonzereje főként a különböző történelmi korok emlékeinek megőrzésében, a gyönyörű barokk belvárosban, és a csodás szakrális és világi emlékeiben áll. Mindezek együtt teszik egy igazi lüktető, európai várossá, melyről a belvárosban sétálva idegenvezetőink segítségével magunk is meggyőződhetünk. Köszönet mindenkinek, aki segítette a létrejöttét.

Írta: Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető