HírekKözélet

Marcali óvónő kapta az Év Energiatudatos Óvodapedagógusa díjat

Az Ariston által alapított díj átadását egy energiahatékonysági képzés is megelőzte.

Az Ariston Thermo Hungária Kft. 2019-ben hirdette meg negyedszer energiahatékonysági programját. Az országjáró képzés óvodapedagógusok számára kínált olyan ingyenes tanfolyamot, amely az ország megyeszékhelyein látta vendégül az érdeklődő óvónőket. Ezt követően egy egész éves, több lépcsős program részesei lehettek az igazán motivált pedagógusok.

A Marcali Óvodai Központ pedagógusa, Molnár Szilvia (b) veszi át a díjat.

Az egy napos kreditpontos tréningek minden évben 4 különböző megyeszékhelyen zajlottak, így szinte az ország bármelyik szegletéből lehetett jelentkezni a környezettudatos óvodapedagógusoknak.

Az idei évben Egerben, Kaposvárott, Szolnokon és Budapesten tartottak ingyenes képzéseket, ahol közel 50 óvónő volt jelen. A kreditpontokon kívül óravázlatokat is kaptak a résztvevők, melyek segítségével könnyen megtarthatták az óvodai foglalkozásokat. Somogy megyéből kilenc óvoda képviseltette magát az ingyenes képzésen. A megyeszékhely óvodáin túl Mesztegnyő, Balatonlelle, Marcali és Tab óvodapedagógusai is jelen voltak.

A képzésen részt vett óvónők az akkreditált tanfolyamot követően foglalkozásokat tartottak az óvodájukban, majd a bevont apróságok rajzversenyen vehettek részt. Itt a víz helyes használata volt a téma, amit korosztályonként értékelt a zsűri.

Az óvodapedagógus kihívás nyertese a Marcali Óvodai Központ pedagógusa, Molnár Szilvia. Idén ő viheti haza a 200 ezer forintos pénzdíjat. Szilvia április elején vett részt a képzésen majd a tanév végén küldte be egyéni pályázatát. Ezt a zsűri a pénzdíjjal jutalmazta, amit Budapesten vett át az Ariston Thermo központi irodájában. Molnár Szilvia a Marcali Óvodai Központ, Postaköz 3.-ban található intézmény pedagógusa, akire méltán lehet büszke az óvodája.

forrás: kapos.hu