HírekKék-hírek

A rendőrök vádemelést javasolnak a bántalmazó ellen

Az eljárás adatai alapján 2019 áprilisában Marcaliban egy férfi szóváltás során becsmérelte élettársát, majd ezt követően több alkalommal megütötte. A sértettnek a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy az 53 éves férfi a kiskorú gyermekük szeme láttára rendszeresen bántalmazta, szidalmazta, fenyegette a nőt. A rendőrök B. Jánost kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint zaklatás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

​Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.