Ma lesz a legrövidebb az éjszaka

Idén a csillagászati nyár kezdete június 20-án, azaz ma éjjel 23 óra 44 perckor van. A legrövidebb éjszakát ugyan június 24-én, Szent Iván éjjelén szokás ünnepelni, de a valódi napforduló június 20–21-re esik.

A napforduló időpontja nem állandó dátum, mivel a Föld Nap körüli keringése és a Földnek saját tengelye körüli forgása nagyjából negyed nap híján nem egymás egész számú többszörösei. Idén június 20-án, magyar idő szerint 23 óra 43 perckor éri el az északi féltekén a Nap látszólagos pályájának legmagasabb pontját. Ettől az időponttól kezdve a pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek.

Az északi féltekén a nyári napfordulót követően északról dél felé kezd mozogni a Nap, vagyis 2020 június 20-án 23:44 perckor megkezdi féléves vándorlását déli irányba.

Ez a dátum az északi sarkkörön is jeles eseményt hordoz magával, az említett szélességen egyhuzamban 27 órát tölt az égen központi égitestünk, anélkül, hogy a napkorong közepe lebukna a horizont alá. Az Északi-sarkon a március 20-a óta tartó fél éves nappal feléhez érkezünk, a Nap ekkor állandó magasságon, 23°-on kering.

forrás: időkép.hu

Kiemelt kép: Varga György | Forrás: MTI/MTVA