Három koncertet ad a hétvégén a DDRF, a zenészek mesélnek az együttzenélés öröméről

Három koncertet ad hétvégén a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar (DDRF)

Ehhez kapcsolódóan a DDRF zenészeit és karmesterét kérdeztük, mit jelent nekik a közös zenélés, miért csatlakoznak újra és újra ehhez a közösséghez.

Az ebből született összeállítást csatolva küldjük szíves felhasználásra, alább pedig ízelítőt adunk a megszólalók nyilatkozataiból.

Hat évvel ezelőtt hívta életre a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekart Tóth Bence, Svájcban élő karmester – nemzeti és nemzetközi fúvószenekari versenyek rendszeres résztvevője –, és Tóth Ada Eszter, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. Amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el az első fúvószenei tábor a Balaton déli partján, azóta tucatnyi emlékezetes zenetáboron és koncerten vannak túl. A DDRF-ben folyó magas szintű munkának hamar híre ment, évről évre kiváló zenészek csatlakoznak az egyhetes, elképesztően intenzív közös munkához.

Az amatőrök és a fiatal zenésznek tanulók számára óriási élmény, kivételes lehetőség profikkal együtt játszani. A legtöbben a remek zenéket, a szakmaiságot, a jó társaságot és a karmestert említik a legfőbb motivációként.

Nagy Eszter (fuvola) és Vida Szilárd (eufónium) évközben a Balaton M&K fúvószenekart erősítik. Eszter azt mondja, a zene által olyan kapocs jött létre a köztük az évek során, hogy már várják a következő találkozást, hogy ott folytathassák, ahol abbahagyták. „Ezért van az, hogy még csukott szemmel is el tudjuk kezdeni együtt a darabot. Persze előtte otthon rengeteget dolgozom azért, hogy amatőrként profi szinten zenélhessek.” Szilárd így folytatja: „Kétségkívül Benu szakmaisága és személyisége miatt jönnek ide fújni a zenészek. Kivételesen tudja a zenét kommunikálni. Az itthon megszokott poroszos oktatási módszer szöges ellentétét képviseli. Például nem sokat foglalkozik vele, ha valaki rossz hangot fújt, ha az zeneileg rendben volt. 12 darabot tanulunk meg öt nap alatt. Ez rengeteg. Mivel sűrű a program, nem tudsz belekényelmesedni a munkába úgy, mint mondjuk egy állandó zenekarnál. Ha nem jön össze az öt napban az, amit magadtól elvársz, akkor így jártál. Szóval nem opció, hogy nem teszed oda magad. Ez a felfokozott állapot az, ami mindenkiben megmarad, ezt akarod még egyszer átélni. Olyan, mint a bungee jumping vagy a hullámvasút. Csak itt el kell telnie egy évnek, mire megint ott lehetsz a magasban és ugorhatsz.”

Sokféle zenekarban játszottam már, de ilyen koncertélményem megközelítőleg sem volt egyikkel sem, mint a DDRF-fel. Tavaly a kaposvári hangversenyen egy emberként ült a zenekar a színpadon. A téli koncertünkön pedig volt olyan darab, ami annyira közel állt hozzám, hogy fújás közben szinte a könnyeimet kellett törölgetni.” (Paár Ferenc, trombita)