HírekKözélet

Aradi fogságom naplója – Megemlékezés az Iparosházban a nemzeti gyásznapon

2020. október 6-án, kedden 18 órakor a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában – az aktuális járványügyi intézkedések betartásával – megemlékezést tartottak a nemzeti gyásznapon; s ezúttal Schweidel József (1796-1849) honvéd vezérőrnagy életének utolsó napjait ismerhették meg a jelenlévők, akit végül Aradon, a katona-társaival együtt kivégeztek.

A megjelenteket elsőként Szaka Zsolt, ipartestületi elnök köszöntötte, és röviden bemutatta Kozma Krisztián Kazinczy-díjas előadót, aki a tábornok „Aradi fogságom naplója” című alkotását olvasta fel. A hallgatóság e hiteles kordokumentumon keresztül megtapasztalhatta azt a Habsburg mentalitást, megaláztatást, melyet a mindvégig bizakodó Schweidelnek és társainak el kellett szenvedniük a rabság alatt. Végül aztán kegyetlen módon statuáltak példát, mely cselekedet a világot is alaposan meglepte. Az előadó olyan katartikus és méltóságteljes módon közvetítette ezeket a tragikus végnapokat, hogy minden jelenlévő átérezte és megtapasztalta a mártírok sorsát az aradi várbörtönben. A befejezést követően pár pillanatig nyomott csend uralkodott és a tetszést arató taps is csak lassan, halkan „tört ki” a hallgatóság soraiból…

A program ezután kint, az emlékműnél folytatódott. A Himnusz eléneklése után Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel a nemzeti gyásznap fontosságáról, és üzenetéről.

A rendezvény végén koszorút helyezett el Móring József Attila országgyűlési képviselő, Huszti Gábor a helyi Fidesz szervezet elnöke, Molnár Ágnes Anna, a KDNP Marcali elnöke és Savanyó Gizella, valamint Szaka Zsolt ipartestületi és Kiss Kálmán, a KÉSZ Marcali Csoportjának elnöke. Majd a résztvevők mécseseket gyújtottak a hősök és áldozatok emlékére, s egyben kegyeletüket is lerótták.

A megjelentek között volt Göntérné dr. Gyirán Szilvia, a Somogy Megyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatal vezetője, valamint Molnár Ágnes Anna, Prágerné Magyar Gabriella, és dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselők, illetve több civil szervezet vezetője és tagjaik. A megemlékezést a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja közösen szervezte.

Írta és fotók: Kiss Kálmán