HírekKözélet

Megtartották a tavasszal elhalasztott elsőáldozást

2020. október 18-án, vasárnap 10 órakor ünnepre gyűltek össze azok a hittanos gyermekek és családjaik, hogy végre a tavasszal – a koronavírus-járvány akkori intézkedései miatt – elhalasztott elsőáldozás kegyelmében részesüljenek.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomba mindenki csak a jelenleg érvényben lévő rendkívüli intézkedések betartásával léphetett be. A bejáratnál érintésmentes infra hőmérővel először mindenkinek megmérték a lázát, majd a kézfertőtlenítést követően foglalhattak helyet a közvetlen hozzátartozók – a szülők, testvérek, nagyszülők – miközben a szájmaszk kötelező használatát is ellenőrizték a szervezők.

Az ünnepi istentiszteletet Kiss Iván címzetes prépost, esperes-plébános celebrálta, melynek keretén belül összesen 30 hittanos gyermeket áldoztatott meg. A negyedik osztályos diákoknak Iván atya beszélt az elsőáldozás jelentőségéről, Isten szeretetéről, a hálaadás fontosságáról. Majd megköszönte először a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy gyermekeiket – a rendkívüli helyzet ellenére – idáig elvezették a hit útján.Ezután a tanítók és hitoktatók munkáját is kiemelte, hogy segítették diákjaikat akár a tanulásban, akár a hitbéli fejlődésben.

A szentmise végén megáldották az elsőáldozók hitoktatóit és a jelenlévő pedagógusokat is, akik eljöttek erre a szép ünnepre. Az istentiszteleten Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó, Balogh Bálint kántor és a Fény Gyermekei Zenekar működött közre.

Iván atya a hirdetésében elmondta, hogy az egyházi tervek szerint még a november folyamán szeretnék – a szintén tavasszal elmaradt – bérmálást is megtartani. Reméli, hogy a jelenlegi járványhelyzet ezt is lehetővé fogja tenni, hiszen a kilencedikes diákok jelenleg is gőzerővel készülnek a szentség felvételére.

Írta és fotók: Kiss Kálmán