HírekKözélet

Tájékoztató védelmi intézkedésekről vendéglátó üzletekre és az üzletekre vonatkozóan

Tájékoztató az 505/2020. (XI.17.) Korm. rendelettel hatályban tartott 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján elrendelt védelmi intézkedésekről a vendéglátó üzletekre és az üzletekre vonatkozóan:

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 4. fejezetében megjelölt vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedés alapján a vendéglátó üzletben este 8 óra és reggel 5 óra között az ott foglalkoztatottak kivételével tilos tartózkodni. A vendéglátó üzletben reggel 5 óra és este 8 óra között az ott foglalkoztatottak kivételével csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében szükséges időtartamig megengedett a tartózkodás. 

A Kormányrendelet 5. fejezetében megjelölt üzletekre vonatkozó védelmi intézkedés alapján az üzletben, a lottózóban, valamint a nemzeti dohányboltban az ott foglalkoztatottak kivételével tilos este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben tartózkodni és ezek kötelesek zárva tartani. Este 7 óra és reggel 5 óra között a gyógyszertár és az üzemanyagtöltő-állomás nyitva tarthat. E szakasz vonatkozásban azonban nem minősül üzletnek a vendéglátó üzlet.

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Kormány rendelet szerinti melegkonyhás vendéglátóhely: meleg- és hideg ételeket, cukrászati készítményeket, sütő- és édesipari termékeket, kávét, szeszesitalt és szeszmentes italokat forgalmazó üzlet, ahol az ételeket meghatározóan a helyszínen készítik. 

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: kereskedelmi törvény) alapján vendéglátás: kész- vagy helyben készített ételek, italok jellemzően helyben fogyasztás céljából történő forgalmazása, ideértve az azzal összefüggő szórakoztató és egyéb szolgáltató tevékenységet is.

A Kereskedelmi törvény 2.§ 27. pontja szerint üzletkereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak.

A kormányrendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett. 
Fenti rendelkezésekből következően azok a vendéglátó üzletek, amelyek nem állítanak elő (tevékenységi körükben) elvitelre alkalmas ételt, vendéget nem fogadhatnak. (Csak a dolgozó tartózkodhat bent.)

A kormányrendeletben meghatározott védelmi intézkedések betartását a rendőrség a kormányrendelet 20. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi.

A kormányrendelet szerint, ha a rendőrség az ellenőrzés során, vagy a rendőrség a katona értesítése alapján a védelmi intézkedések megszegéséről szerez tudomást

  • 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki,
  • a helyiséget, területet, intézményt, illetve a helyszínt – a 17. § (6) bekezdése kivételével – legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

A rendőrség a fenti jogkövetkezményeket együtt is alkalmazhatja.

 

Bödőné Dr. Molnár Irén
címzetes főjegyző