HírekKözélet

Elhunyt Balázs Fecó

Meghalt Balázs Ferenc. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője és énekese hatvankilenc évet élt.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott  – közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője, Várkonyi Attila.

Munkásságáért 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1999-ben a Huszka Jenő-életműdíjat is elnyerte, 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével, majd 2011-ben tisztikeresztjével tüntették ki, 2016-ban pedig Kossuth-díjat kapott. Összesen tíz szólólemezt adott ki, ezenkívül még húsz különböző albumnál működött közre.  A Korállal tíz albumot készített, az utolsó 2006-ban jelent meg – olvasható a Wikipedián.

Balázs Fecót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti – közölte a tárca.

A Korál 1986-os feloszlását követően kezdett szólókarrierbe. Nevéhez számos sláger kötődik, komponált filmzenéket és oratóriumot is írt. Tevékenyen részt vett a romos sitkei kápolna felújításában, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet.

Lendület, életszeretet és szakmai áhítat jellemezte életpályáját, bizonyítékaként annak a szakmai és emberi alázatnak, amire csak kevesen képesek. Érdemeiért 2020-ban vehette át az Emberi Méltóságért díjat – fogalmazott az Emmi.