Horvátkúton meggyújtották a „hit” gyertyáját!
Idén is Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő köszöntötte a gyertya gyújtáson megjelenteket. Köszöntőjében elmondta, hogy a veszély helyzet gyökeresen átalakítja az életünket, de ez nem jelentheti, hogy megváltozzon az egymás iránt érzett tiszteletünk, megbecsülésünk. Fontos hogy midennapjainkat továbbra is a szeretet, együttérzés és a közösség iránti elkötelezettség és a katolikus hitélet alapjai irányítsák.
Lutor Árpád a „Marcali Városért” kitüntetettje gyújtotta meg Horvátkúton a karácsonyi ünnepkör kezdetét jelző első – a hit – adventi gyertyát.
A bensőséges ünnepen, a veszélyhelyzet vonatkozó szabályait maximálisan betartó megjelenteknek Tölgyesi Dávid plébános méltatta az adventi hit és kultúrkör jelentőségét. A gyönyörű adventi koszorú, idén is Balázs Irénke keze munkáját dicséri. A gyertyagyújtás során a megjelentek közösen imádkoztak a település részen élők egészségért. Dr. Mészáros Géza köszöni Hegedüs Andrásnak, Nemes Károlynak és Guricza József, Tubásnak a koszorú készítéshez nyújtott segítséget.
Köszönjük a beszámolót és a képeket Dr. Mészáros Gézának.